Dróntechnológia

Jöhetnek az okos lábakkal kapaszkodó drónok?

Egy új, landolást segítő okos felszereléssel a drónok a madarakhoz és denevérekhez hasonlóan szállhatnak le a jövőben.

Mindeddig nyilvánvalónak tűnt, hogy a drónok sikeres landolásához egyenes, egyenletes talajra van szükség. Ez a körülmény, habár minden szempontból logikus, behatárolja a drónok használatának lehetőségét bizonyos helyeken, ahol nem áll rendelkezésre ilyen leszállóhely. Nemrég a Yale egyetem kutatói úgy döntöttek, az állatvilágból merítenek inspirációt és kimunkálják, hogyan hasonlíthatnának a drónok a madarakhaz és denevérekhez.

“A madaraknál jól megfigyelhető, hogyan segítik a lábukkal a stabil helyzet elérését, miközben a szárnyukat is használják, a denevérek pedig kifejezetten híresek a fejjel lefelé kapaszkodás képességéről” – mondta el Kaiyu Hang, a Yale egyetem kutatója. “Mindezen mintákból azt látjuk, hogy az állat lábának különböző formában kifejlődött kapaszkodó részei képesek kapcsolódni a környezeti struktúrákhoz, alkalmazkodni a lehetőségekhez, ezáltal kevesebb erőt kell kifejteniük önmaguk emelésébe, vagy éppen a repülésbe fektetett energiát teljesen fel tudják függeszteni.”

Egy nemrég publikált tanulmány szerint Hang és a kollégái madár-szerű lábakat terveztek egy drón számára, melyeket 3D technikával nyomtattak ki. Ez a rendkívül egyszerű, mégis nagyon újszerű és olcsó megközelítés lehetővé tette a drón könnyebb, különböző felületeken történő “megkapaszkodását”. A megoldás a repülés közbeni “pihenéssel” energia megtakarítást tud elérni az eszközök működtetése során, emellett nagyobb súlyú szállítmányok vitelére is képessé teheti az adott drónt. Hang véleménye szerint a “lábak” akár otthon is előállíthatóak.

A kutatók által készített terv néhány egyszerű szabályt követet. Az okos “végtagoknak” használhatónak kell lenni egyenes és hajlított felületen egyaránt, a drónnak ezáltal többfél helyen képesnek kell lennie „megülni”. A lábaknak több, különböző féle struktúrához – pl. villanyoszlopokhoz – kell tudnia kapcsolódni. A technikának a vertikális emelésben is támogatást kell nyújtania, mindemellett pedig könnyen felszerelhetőnek kell lennie. “Mindez lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy felhelyezze és levegye a lábak különböző részeit a teljes gép újraprogramozása nélkül, annak függvényében, hogy milyen körülményekhez akar igazodni” – mondta Hang.

A következő lépés az lehet, hogy nagyobb stabilitást érjenek el minél kisebb felülettel, például faágakkal való érintkezés során is, ami lehetővé tenné, hogy még változatosabb helyeken legyenek használhatók a drónok.

Forrás: Science Robotics

Szólj hozzá