Nagy légifotós kérdezz-felelek – Dr. Bakó Gábor

Sokunk tapasztalata, milyen új távlatokat nyitott az egyre jobb képességű drónok elterjedése, elérhetővé válása a fotózásban. Most egy olyan személyt kérdeztünk a témában, aki pályája kezdetétől légi fényképezéssel foglalkozik, így jól ismeri, és az éppen aktuális célokhoz igazodva alkalmazza a rendelkezésre álló eszközöket. Dr. Bakó Gábor légifényképésszel beszélgettünk a légifotózás, videózás és légi felmérések trendjeiről, műszaki hátteréről és kihívásairól, a drónos és a repülőgépes fotózás különbségeiről.

 
GO2FLY: A drónos fotózás teljesen átveszi majd a repülőgépes és helikopteres légifényképezés szerepét? Van még jövője a repülőgép, illetve helikopter fedélzetről történő fényképezésnek?

Bakó Gábor: Az FPV repülések élménye nem adja vissza a légijárművön tartózkodás, és a kézből történő fényképezés, direkt alkotás élményét, ahogyan a repülés mellett is vágyunk távirányítású repülésekre, például én is szeretek UAV repülési terveket, felvétel rögzítési útvonalakat, pozíciókat kidolgozni. Az egyik egy jó reflexeket, gyors helyzetfelismerő készséget igénylő feladat, míg a másik megfontoltságot, türelmet és sok szempontú átgondolást kíván meg. A két dolog nem váltja ki egymást.

A légifotósnál mindig ott van a fedélzeten a professzionális kategória csúcsmodelljei közül valamelyik típusból két-három váz, különböző fókusztávolságú objektívekkel, hiszen a repülés költséges dolog, nem éri meg pont a felszerelésen spórolni, ami az egyetlen újrahasznosuló tétel. Ilyen tömegű és méretű, ilyen képi minőségű felszerelést drónok költséghatékonyan még nem bírnak el, ráadásul nem lehet ilyen spontán váltogatni a gyújtótávolságok, látószögek és egyéb paraméterek között egy UAV reptetés alkalmával.

G2F: Klasszikus légifényképezéskor céltudatosan szállsz fel, vagy ez inkább portyázás?

BG: A legritkább esetben az. Mivel ez munka, elsősorban meg kell felelni a megrendelői igényeknek. Általában összegyűlnek a felkérések és összefoglalom egy tervben a bejárandó területen számomra érdekes dolgokat, összegzem a régi elképzeléseimet. Ilyenkor persze nehéz eldönteni, mit ejtsünk útba, és mi maradjon ki a saját tervek közül. Gondosan kiszámolom, mit milyen szögből, milyen magasról érdemes fényképezni, adott évszakban és napszakban, hogy támpontot adhassak a pilótának, majd különböző távolságból és magasságon körbe is repüljük a megrendelt témákat.

A saját magam által kinézett útba eső látnivalók esetében nem minden esetben kérem, hogy körözzünk, hiszen gyakran előre tudom, milyen lesz a legoptimálisabb szög számomra, így előfordul, hogy csak elrepülünk adott távolságra egy főtértől, épülettől, természeti tájrészlettől, és nem is teszünk kitérőt miatta. Piper esetében már ugrok is át a másik ablakhoz, a másik oldalon tervezett témát keresve, már ha az nem ellenfényes. Persze folyamatosan adódnak nem tervezett témák, amiket vagy csak lefényképezek, vagy kérek egy kitérőt és ráforduláskor megpróbálom kitalálni, hogyan közelítsük meg, illetve körberepüljük-e.

G2F: A körberepülés az optimális ilyenkor?

BG: Nem feltétlenül. A legtöbb képemet nem felsőszárnyas repülőgépekből készítettem, a kedvenc típusom a Pa-32, abból is a 300-as hosszú orrú, erős motorral szerelt változat. Ennek is van jelentősége, mert rendkívül jól kiszámítható, szép fordulókra képes. Számomra ez fontos szempont, mert akkor is könnyedén komponálok vele, ha előre korlátozott, oldalra pedig a szárny miatt nem jó, hátrafelé széles szögben kiváló a kilátás. Ehhez képest a Cessnáknál csak a dúc és a futó az, ami belóghat, mégis úgy tapasztaltam, hogy sokkal jobban lehet komponálni a Piperrel.

Persze hallok más véleményt, de ezt annak tulajdonítom, hogy rossz helyre tették a fotónyílásokat. A plexin elhúzható, széles nyílásokat készíttettem, ezeken keresztül tudok dolgozni és a menetszél is csak a teleobjektívek esetében nehezíti a munkát. Mielőtt alkoholos filccel kirajzoltam a tervezett helyüket, öt felszállás során készítettem használhatatlan, plexin keresztül készült képeket, csak azért, hogy ráérezzek, hova kellenek ezek a nyílások. Végül mindkét oldalra felkerültek a pilóta mögötti üléssorban, és ez volt a legkedvesebb fényképezőállásom.

Persze a Cessnák is nagyon szuperek. Dolgoztam már 150-essel és 152-essel is, de 182-es felett szeretem őket igazán, általában azokat használjuk. Közülük, ha tehetem, a 210-est választom, leszerelt hátsó ajtóval.

G2F: A légifotózás mennyire csapatmunka?

Abszolút az, és nagyszerű barátságok szövődnek. Másként ez nem is működne. Gép és pilóta egybeforr ilyenkor és neked meg kell tanulnod, hogyan reagálnak, mik a korlátai a mozgástérnek, hol van a biztonság határa. Bár utóbbi a pilóta felelőssége, a te feladatod is, és, ha nem számolsz vele, nem jó kéréseket adsz, a téma túl közel, túl messze, takarásba kerül egy pillanat alatt, nem tudod optimálisan érvényesíteni a fényviszonyokat.

G2F: Ilyenkor be vagy kötve az ülésbe?

BG: Ha a Piperben vagyok hátul, kizárt. A kis fotónyílásokra helyezkedem órákon keresztül, közben váltogatom, hogy melyik oldalon vagyok, ez komoly összpontosítást igényel. A Cessnák esetében be vagyok kötve a pilóta melletti ülésbe, itt nyitott ablaknál vagy leszerelt ajtónál dolgozunk. A 210-esben a hátsó leszerelt ajtóban térdelek, vagy ülök, speciálisan bekötve.

G2F: Ehhez képest a drónos fényképezés kényelmesebbnek tűnik.

BG: Nem feltétlenül. Ugyanúgy meg kell tervezzem, mit szeretnék látni, sőt még alaposabban, mert kevesebb időm van korrigálni. Nem tartózkodhat az UAV emberek, járművek felett, sok korlátozó tényező van, és még a forgalmat is figyelni kell, szóval ez is csapatmunka. A kamerák tömege, így a minősége is korlátozott, így aztán itt is fontos az időzítés, csak a legmegfelelőbb megvilágítás hozhat sikert. Legyen az déli napsütésnél, vagy napfelkeltekor tervezett kép, itt is nagyon oda kell figyelni a kompozícióra és a szenzorok keskeny dinamikai tartománya miatt a megvilágítási adottságokra, szűrőzésre.

G2F: Mi a helyzet a légi videózással? Miben különbözik a földi videó felvétel készítéstől?

BG: Érzékletes lehet, hogy például amíg a földön készült videó felvételek nagy része bizonyos korlátok között utólag is stabilizálható, fix pontokra transzformáló algoritmusok segítségével, addig a légi videó felvételeken az egész táj halad, ami azt eredményezi, hogy folyamatosan minden pixel változik. A modern CMOS szenzorok soros kiolvasása miatt a kép hullámozni fog, mert mire a következő pixelsorra ér a kiolvasás, a táj továbbhaladt. Ezt úgynevezett global shutter-el lehet megoldani, ami teljes felületű kiolvasást tesz lehetővé, persze az ezzel szerelt kamerák horribilis áron szerezhetők be.

 
BG: Kezdőknek alternatív megoldás lehet például a GoPro Hero 8 Black, ami 60 képkocka/mp 4K febontásban már elég tűrhető videó felvételeket készít a HyperSmooth-al kiküszöbölve a jello hatást. Mi is használjuk, ha több kamera kell. A repülőgépes és helikopteres videó snittek jól kiegészítik az egyes objektumokat, parkokat részletesen bemutató drónos anyagokat, mert más távlatot jelentenek. Például most készítettem egy snittet, ami a teljes Balaton-felvidéket végigrepüli, ezt egy UAV-al nem lenne egyszerű, főleg úgy, hogy abban a pár percben, amit felgyorsítottam, nem változik az időjárás és a napállás.

G2F: Erős a szakmában a konkurenciaharc?

BG: Drónos területen nem tudom. A klasszikus légi fotográfusok között nem gondolnám, mert mindenkinek egyéni stílusa van. A teljesség igénye nélkül meg kell említenem például László Jánost és Jászai Balázst. Ők a legfoglalkoztatottabbak és a legprofibbak között vannak. Vagy például Hámori Gábort, a precíz művészt, Körtvélyesi Lászlót, Vizy Zsigmondot és Sziklai Gábort, a vízügy neves légifényképészeit. Ők már szinte mindent elértek ebben a szakmában.

G2F: Neked mi a szűkebb területed a szakmán belül? Milyen sikereket értél el?

BG: Magaménak tudhatok néhány újítást a légi térképészet területén, a doktori képzésemben a vegetáció légi felmérési lehetőségeit kutattam a Szent István Egyetem Növénytani és Ökofiziológiai Intézetében. Részt veszek még különböző repülőgépes mérőműszerek kidolgozásában és felmérési módszerek tökéletesítésében, és volt több légifotó kiállításom is.

G2F: Hogyan kerültél a légyfényképezés és a térképészet közelébe?

BG: A tököli repülőtér mellett nőttem fel, több repülőgépet láttam iskolás koromig, mint autót. Aztán édesapám bevitt a repülőnapra, és megtapasztalhattam a kisgépes repülést. Tőle kaptam az első fényképezőgépeimet is, egy új automatát, és a lecserélt Praktica PLC3-as tükörreflexesét. Pár régi gépét közösen szétszereltük kíváncsiságból, mikor lecserélte őket. Szerintem a Praktica PLC3-asról is azt gondolta, ripityára fogom szedni, de nem így történt, használni kezdtem, ma is tökéletes.

Fényképezni gyorsan megtanul az ember, bár folyamatosan fejleszteni kell magunkat minden téren. A légi térképészet viszont nem egyszerű szakma, több speciális terület összessége. Sok száz óra repülés, rengeteg feldolgozási kísérlet kell hozzá, és ez bizony költséges. A drónok előtt hobbiként hosszú távon elképzelhetetlen lett volna. Bementem az utcáról a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet Távérzékelési Osztályára, mert valahol azt olvastam, hogy ott légifotósok is vannak. A későbbi főnököm elé álltam és azt mondtam, légi fényképész szeretnék lenni. Látva az elszántságomat, pilótát és repülőgépet biztosított, bár figyelmeztetett, hogy bírni kell gyomorral, kitartással, és rengeteget kell tanulni. Bízott bennem, azonnal felvett. Pár projekt után éreztem, hogy ez megy, és a felvételek feldolgozását is megkaptam (ortofotó előállítás, aszerk.), sőt, kiértékelést is végezhettem. Nemsokára már a megrendelések szerzésében is részt vettem, és bár még csak egyetemista voltam, kutatás-fejlesztési társ témavezető lettem egy multispektrális fejlesztésben, ami az első hazai digitális mérőkamerák kifejlesztéséhez vezetett. Egyetemista korom óta van egy természetvédelmi törekvésem, aminek hatásos eszköze a légifelmérés.

G2F: Milyen szakmát választottál magadnak a pályafutásod indulásakor?

BG: Az egyetemen környezetmérnök végzettséget szereztem és az audiovizuális képzés összes tárgyát elvégeztem. Az előbbi a környezeti rendszerek megértésén, és víz-, vegyész-, településfejlesztési-, környezetvédelmi mérnöki megoldások elsajátításán keresztül támogatja a repülőgépes felmérések vizsgálati, értelmi részét. Az utóbbi a fényképezés, operatőri feladatok és hangmérnökképzés együttesen. A Biológiatudományi Doktori iskolát pedig azért végeztem el, mert a légi vegetációtérképezés és az ökológiai vizsgálatok a szakterületem. Légi térképész képzés a világháború óta nincs Magyarországon, de egyébként is sokkal fontosabb a vizsgált rendszerek ismerete. Egy térképész nem lesz automatikusan távérzékelési szakember, ahogyan egy geodéta, vagy egy biológus sem. Ez szakma és hivatás, amit hosszú idő felépíteni.

G2F: Versenytársként vagy teljesen új, a légijárműves fényképezés kiegészítőjeként tekintesz a drónokra és a drónozókra?

BG: Is-is. A megfizethető UAV kevésbé termelékeny, ugyanakkor sokkal praktikusabb, és egyre jobb berendezéseket hordoz majd. Itt az idő, hogy ne csak egy-tíz cég fényképezze le a kontinenst kis felbontással, hanem sok ezer drónos és repülőgépes szakember és hobbista is, és ebből a sok egyedi munkából, mintegy mozaikból összeálljon Európa centiméteres felbontású fotótérképe. Természetesen lesznek gyakrabban fényképezett helyek, na de ezek az érdekesek, a látványosak, a gyakran megrendelt, vagy hobbiból többet fényképezett területek. Én ebben hiszek. Az emberek, a közösség érdeklődésének megfelelően áll majd össze a jövő térmodellje. Olyan ez, mint az openstreetmap, közösségi érték. Ha nincs ilyen részletes információnk a környezetünk változásáról, nem tudjuk felvenni a versenyt a jövő kihívásaival.

Szerintem elfér akár ötven nagyobb légi felmérő cég is a piacon, ha specializálódunk, és még sok száz fotós. Azt gondolom, egy egészséges versenyre szükség van, mert inspirálja a fejlődést. Persze azt én sem szeretem, amikor valaki kiteszi a honlapjára, hogy ortofotó készítést vállal és azt sem érti, mi az ortogonális vetítés és mik a fizikai feltételei annak, hogy előálljon. De ugyanígy zavar az is, amikor áltudományos maszlagokkal próbálják hypolni egyes berendezések képességeit paraméterek közlése nélkül, holott, ha megismerhetők, egyből látná mindenki, hogy túl vannak árazva.

G2F: Milyen kihívásokat tapasztalsz a mai légifotózásban?

BG: Néhány éve a jogszabályi környezet a külföldi és monopol nagyvállalatokat helyezi előnybe, mind a drón repülések, mind a nagy térképészeti munkák esetében. A jogalkotó nem látja át a munkafolyamatokat, nem is várható el, de így könnyű a lobbi csoportoknak érvényesíteni a piacszűkítő szándékaikat. Ez nem itthoni jelenség, máshol is megvan. Pedig messze nem képezzük le a tagállamok területét a kornak megfelelő, a fenntartható fejlődéshez szükséges részletességgel és gyakorisággal. Hússzor ennyi szakember munkájára volna szükség. Ráadásul így sokkal több közpénzt fordítanak a kevés megvalósuló, a felszínt súroló felmérésekre, mint amennyi bekerülésük lenne szabad verseny esetén.

Máskor katonai indokokat alkalmaznak, pedig fontos szétválasztani a „defense” (felderítő és védelmi) területet a polgári tevékenységtől, amit el sem tudnék sorolni, milyen sokrétű, és mennyire nélkülözhetetlen a városaink, a közigazgatás és a cégek működésében. A mezőgazdaságtól, a közlekedésmérnökökön, a természetvédelmen, a városfejlesztésen, a vízrendezésen, az erdőgazdálkodáson és az energiaszektoron át a végtelenségig lehet sorolni azokat az ágazatokat, akiknek a mindennapi működéséhez nélkülözhetetlenek a termékeink, és semmiféle titkosítást nem igényelnek, hiszen a saját gazdálkodási területeiket térképeztetik fel időről időre.

Talán ennek a helyzetnek a mellékhatása, hogy minden szakterület elkezdte házon belül kiépíteni a légi felmérő kapacitását. Nem találunk olyan vízügyi szervezetet, nemzeti parkot, építőipari céget, tervezőirodát, vagy éppen erdészetet, amelyik ne vásárolt volna drónokat és fotogrammetriai szoftvereket. És ezzel sincs semmi baj, ha felépítik az ehhez szükséges szakmai hátteret, hogy jó minőségben termeljék a biztonságos téradatokat, mert azokra ma már háromdimenziós, megvalósuló tervek épülnek, így számít a megbízhatóság.

 
G2F: Tudjuk: a fotózás kreativitást igénylő művészeti ág, amibe mindenki a maga látásmódját, stílusát viszi bele. De mi a helyzet a légi térképészettel? Ez utóbbit minden szakember egyformán műveli, vagy van benne egyediség is?

BG: Míg a fényképeim a témához való saját viszonyulásomat tükrözik, addig a légi térképészet esetében minél objektívebb, minél inkább homogén minőségű a termék, annál hűebben tükrözi a terepi valóságot. Evidens, hogy a kreativitás tiltott a képi és háromdimenziós tartalom megváltoztatásában, ugyanakkor esszenciális a gyorsabb, biztonságosabb és pontosabb, nagyobb színhűséggel és jobb minőségű, tisztább és több spektrális csatornával működő eljárások kidolgozásához. Ez a mérések és a berendezések előállításának és használatának művészete.

Persze egy régészeti felmérésnél, mikor nem mindegy, hogy a hajnali, vagy a naplementekori surlófények emelik ki a környezetéből az egykori épületek maradványaira utaló talajjelet, sok múlik az alkotó döntésein. Éppúgy ahogy a teljes felhőborításnál készített vegetáció térképezési célú légi felméréseknél. Azért van döntés bőven. De az a jó, ha ezt a megbízó nem is látja, csak azt érzékeli, hogy esztétikus, információ dús, geometriailag pontos, kiértékelési vektorokkal elhalmozott téradatokat kap. Nem is tudja, mennyi izgalom, mennyi kihívás, mennyi időbefektetés van a termék mögött. Nagyon szeretem a munkám.