Ipari drónok Dróntechnológia

Drónos csomagszállítás magyar módra

A drónok rohamos térhódítása vitathatatlan, a hobbi célú felhasználás mellett egyre több területen fogják munkára a kis légi robotokat. Az egyik leghasznosabb alkalmazási területnek a csomagszállítás ígérkezik, mely forradalmi áttörést jelent a küldemények célba juttatásában – megannyi emberi beavatkozást kiiktatva.

A legnagyobb csomagszállító vállalatok által is várva várt újítás most egy magyar fejlesztésnek köszönhetően akár a civil lakosság számára is elérhetővé válik. A fejlesztés lényege, hogy a rögzítő és kioldó eszköz egy átlagos repülő eszközre is felszerelhető.

Sebő Gyula feltaláló 2014-ben – eredetileg kutyák speciális képzéséhez és futtatásához – hozott létre olyan, elektromágneses elven működtetett távirányítású szerkezetet, mely akár házilag rögzíthető a drónokon, és lehetővé teszi tárgyak szállítását és kioldását. Néhány kutyatartónak most megjelenik lelki szemei előtt, ahogy labdaimádó kedvencüket egy drónon szállított kutyajátékkal, karosszékből irányítva is futtathatják.

A feltaláló alapgondolata szerint azonban a lehetőségek tárháza ennél jóval nagyobb. A már uniós szabadalommal védett fejlesztés számára az ipar és mezőgazdaság területén is adott az igény. A csomagok rögzítése elasztikus hevederrel is történhet, melynek kialakítása meghatározza a szállítható csomag méretét vagy állagát. A csomag kioldása az eddigi eredmények alapján a levegőben kell történjen, a tökéletes működés érdekében.

Az eszköz piacra juttatásához és továbbfejlesztéséhez a feltaláló, valamint az eddigi munkát is finanszírozó JULIUS-K9 Zrt. befektetőtársat keres.

Forrás: MTI OTS – JULIUS-K9® sajtó

Szólj hozzá