Ez a hónap számunkra a konferenciákról, workshopokról szól! Örömünkre szolgál, hogy egyre több drónos rendezvényre látogathatunk el, mert hiszünk abban, hogy így (is) erősíthetjük egymást!
Amint arról előzetesen hírt adtunk, a Roger.Wilco. Légiszolgáltó Bt. – képviseletében Burai Csaba ügyvezető – kerekasztal-beszélgetést rendezett június 15-én az óbudai 36 Bisztróban, melynek témája a katasztrófa-helyzetekben történő civil segítségnyújtás volt.
A téma kifejezetten aktuális volt, így sok érdeklődőt vonzott, akik között a szünetekben szerencsére spontán beszélgetések is kialakultak.
Moldován András előadó, a HUNOR Magyarországi Mentőszervezet műveleti tisztje elsősorban arról beszélt, milyen kihívásokkal néznek szembe a profi mentők a különböző veszélyhelyzetekben, és rámutatott, mennyire fontos, hogy a segíteni akarók jól szervezettek és hatékonyak legyenek, így semmiképpen ne hátráltassák a hivatásosok munkáját.
András a HUNOR-ban végzett munkáján kívül több hazai katasztrófahelyzetnél jelen volt (pl. Vörösiszap, 2013-as Dunai árvíz, Dobogókői jegesedés), és alapító tagja – egyben elnökségi tagja és a drónos alegység vezetője – a MAGOR Katasztrófa-elhárításban Résztvevők Támogatásáért Egyesületnek. Ez a szervezet többek között drónos, keresőkutyás, kötéltechnikai és vízi mentéssel foglalkozik.
Kifejezetten érdekes volt, hogy András gyakorlati szempontból beszélt a drónok katasztrófahelyzetben való alkalmazásáról, a mentést segítő és drónra felszerelhető eszközökről, de szólt a technika alkalmazási korlátairól is, és természetesen az Egyesület drónos alegységének munkájáról. Kiemelte: a mentési folyamatok egyes részkomponenseit – pilóta, logisztika, elemző, művelet – egyformán hangsúlyosan kell kezelni, természetesen a szituáció jellemzőinek figyelembe vétele mellett. A legfontosabb pedig, hogy ugyanúgy ahogy minden beavatkozást, a drónos eseményeket is koordinálni, felügyelni, menedzselni kell.
A rendezvényen jelen volt az újonnan alakult Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesülete is, akik a mentéssel foglalkozó civilek összefogását, a konkurencia helyett szövetség gondolatát hangsúlyozták.
Bízunk benne, hogy találkozunk még hasonló kezdeményezésekkel, és bátorítjuk a közvetlen kapcsolatfelvételre azokat, akiket mélyebben érdekel a téma.