A SimActive dróntérképezési vállalat (a kanadai cégről itt közöltünk részletes cikket) nemrég jelentette be, hogy Correlator3D ™ nevű szoftverével részt vesz a mianmari Halin UNESCO régészeti lelőhelyének feltérképezésében. Ezzel segítséget nyújtanak az ortofotók készítéséhez szükséges adatok összegyűjtésében, valamint az igen értékes területek digitális magassági modelljeinek megalkotásában is.
A drónképek, és az azokból készülő adatelemzések célja, hogy olyan új lelőhelyeket találjanak meg, amelyeket korábban figyelmen kívül hagytak, továbbá az idő múlásával felmérjék az ismert, látható területek (pl. monumentális falak, gátak, csatornák) állapotát. Az így kapott térinformatikai adatokkal ellenőrizhető, hogy a modern építkezések vagy a földművelés nem okoz-e kárt az ősi szerkezetekben.
Ebből is látszik, hogy a légi (de korántsem „légbőlkapott”) adatok már a régészek számára is kulcsfontosságú eszközzé váltak. Ahogy a drónok egyre inkább megfizethetőek és elérhetőek, ezen a téren is felhasználhatók arra, hogy pontosabb térképek készüljenek az ősi helyszínekről is. Ez hozzájárul a régészeti területek jobb megismeréséhez és megőrzéséhez.
A projektben használt SimActive Correlator3D ™ szoftverről azt lehet tudni, hogy fotogrammetriai megoldást nyújt műholdas és légi felvételekről származó térinformatikai adatok előállítására. A GPU technológia és a többmagos CPU-k által a Correlator3D ™ páratlan feldolgozási sebességet biztosít a nagy adatkészletek gyors feldolgozására.
Forrás: lidarnews.com, simactive.com