Hírek Ipari drónok

Dróntérképészet egy kanadai szoftveróriás szemével

A közelmúltban tette közzé Philippe Simard-dal készült interjúját a dronlife.com internetes drónmagazin, melyben a SimActive – a világ egyik vezető térképészeti szoftverfejlesztő cége – szakértője beszélt a legújabb trendekről és az iparágban rejlő fejlődési potenciálról.

Phlilippe Simard nagy térképészeti cégekkel és a katonasággal való együttműködés után került a kanadai SinActive-hoz. Visszaemlékezése szerint a drónipar növekedésével minden megváltozott a szakmájában. „Emlékszem azokra az időkre, amikor jöttek az első ügyfelek, akik drónok alkalmazását fontolgatták.” – mondta el Simard. „Azóta változott a világ, alkalmazkodni kellett a megváltozott körülményekhez. 2015-től a bevétel legalább kétharmada a drón üzletágból származik, ez lett a fejlődésünk, növekedésünk üzemanyaga.”

A 2003-ban alapított SimActive gyors növekedésnek indult: lépést kellett tartaniuk az ügyfélszám növekedésével. Az elmúlt évben több, mint 50%-al növelték alkalmazottiak számát. „Folyamatosan nyomás alá kényszerítjük a kutatás és fejlesztési osztályunkat, hogy az élvonalban tudjunk maradni, és emellett az ügyfelek igényeit is szem előtt tartjuk. Ők mondják meg nekünk, mit akarnak látni, folyamatosan reagálunk a piaci igényekre.” – tette hozzá Simard.

Az ügyfelekkel való együttműködésből kiindulva – akik az alkalmazástól függően repülőgépeket és drónokat is felhasználnak a térképészethez – Simard egy érdekes tendenciát vázolt fel: az ügyfelek egyre drágább drónokat és szenzorokat vásárolnak, ehhez pedig úgy kellett módosítani a szoftvert, hogy az új LiDAR technológiának (lézer alapú távérzékelés – a szerk.) megfelelő legyen, ami szuper könnyű és kicsi eszközzel párosul. Ezek a szenzorok mintegy 50.000 dollárba (jelenlegi árfolyamon kb. 16.000.000 forint) kerülnek, a felhasználók pedig elkezdték felszerelni velük a drónjaikat.

Az új és továbbfejlesztett LiDAR felszerelése a drónokra nagy előrelépést jelent a vállalati alkalmazás számára. „A LiDAR előnye a képekkel szemben, hogy míg a képekkel pontfelhőt tudunk létrehozni, addig a LiDAR könnyebben behatolhat a növények közé” – magyarázta Simard. Ez az erdőgazdálkodás és a bányászat számára is rendkívül fontos dolog.

A SimActive adaptálta térképező szoftverét az új eszközök optimális felhasználásához. Lehetővé vált, hogy egyesítsék a gyűjtött fényképeket a LiDAR technológiával, így végül színeket lehet látni, amely vizuálisan nagyon hasznos az adatok elemzésében.

A jobb érzékelők azt is jelentették, hogy a drónipar célpontjai megváltoztak. „A drónok esetében kezdetben csak a mezőgazdasági felhasználásról hallottunk. Nagy fejlődés ment végbe a multispektrális érzékelők területén, aminek jelentős mezőgazdasági értéke van. Egyre több és több drónt látunk a mezőgazdaságban – de még nem jöttek el azok a napok, amikor a gazdák minden nap repülnek; nagy értékű termést kell hozzá előállítani.”-mondta Simard.

A SimActive két tényező alapján emelkedik ki az iparágban. Egyrészt a bányászat támogatásában, ami egy folyamatosan növekvő terület drónos nézőpontból, hiszen ezek a társaságok hetente repülnek, hogy mennyiségi számításokat végezzenek a kitermelt anyagokról.

A másik fontos alkalmazási terület az építőipar. Az építőipari vállalkozások gyakran akarnak repülni, hogy felmérjék a változásokat. Ez egy új technológia az iparág számára, de gyorsan képesek alkalmazkodni és használni a drónokat a megfelelő szoftverek segítségével.

És végül: mit csinál a SimActive a jelenlegi válság idején? Miközben otthonról dolgoznak, mint mindenki más, nyitottak maradnak az új üzletekre, és támogatják a meglévő ügyfeleiket. Ezzel zárta a beszélgetést Simard.

Ezt, és a jövőbeli növekedés megalapozását kívánjuk mi is minden, drónos üzletágban tevékenykedő olvasónk számára.

Forrás: dronlife.com

Szólj hozzá