Életmód

Egyre népszerűbb a drónfotók készítése

A fotózás az a terület, ami óriási változásokon megy keresztül a technika fejlődésének köszönhetően. Újabb és újabb lehetőségek kerülnek akár a hobbifotósok látókörébe is. Ilyen a drón használata és a drónfotó készítése.

„Alapvetően a fotósok két dimenzióban mozognak, úgy fotóznak, ahogy önmaguk látnak” – mondta el Kálló Péter fotós, az idém második alkalommal kiírt drónfotópályázat egyik ötletgazdája a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A II. Drónfotó Pályázat I. helyezettje Kirják József “Aranyfa” című képe.

 
„A drónfotózás teljesen új perspektívát kínál a fotósok számára. Gyakorlatilag a szemünk felemelkedik a levegőbe, és egy olyan helyre jut el, ahová azelőtt sosem. Ahogy a klasszikus fotózásnál, itt is a kreativitás és az önkifejezés a lényeg, és az, hogy a fotós bele tudja vinni saját magát és az érzéseit” – fejtette ki. A fotópályázat szervezőjével egy olyan folyamatot szerettek volna elindítani, hogy ne csak annyi történjen, hogy az emberek lefotóznak valamit felülről, hanem mondanivalóval legyenek a képek megtöltve – magyarázta.

Hozzátette, a drónfotózás még gyerekcipőben jár Magyarországon. Körülbelül egy éve érték el azt a technikai fejlettséget, hogy akik drónt vásárolnak, biztonságosan használják. A mostani eszközök már biztonságosak, emberi hibának kell történnie, hogy kárt okozzanak – hívta fel a figyelmet Kálló.

A II. Drónfotó Pályázat közönségdíját Németh Zsolt nyerte az „Egy kedves Balinézzel” című képével.

 
A pályázat első három díját elnyerő képek között található az a felvétel, amely tócsában fürdőző bivalyokat ábrázol, emellett más állatok árnyékát is fel lehet rajta fedezni. Ez lett Kálló Péter személyes kedvence is.

A zsűrit Ajpek Orsi, az Index sajtófotódíjas munkatársa, Nánási Pál fotós, drónfotós és vlogger, Böröczky Bulcsú, az I. Drónfotópályázat nyertese és a szervező, Damak Ferenc alkotta Kálló Péter mellett.

Forrás: hirado.hu
Képek forrása: II. Drónfotó Pályázat Facebook oldala

Szólj hozzá