Hírek

Újabb drónincidens Londonban

A Scotland Yard és a brit hadsereg közösen vizsgálja azt a drónincidenst, amely miatt kedd este háromnegyed órára le kellett állítani a felszállásokat a londoni Heathrow repülőtéren.

A londoni rendőrség bejelentette, hogy teljes körű bűnügyi vizsgálat indult a legforgalmasabb európai repülőtér körzetében észlelt drón ügyében. A Scotland Yard közölte, hogy rendőrök is látták a repülőszerkezetet.

Stuart Cundy, a Scotland Yard műveleti parancsnoka tájékoztatójában elmondta: a London nyugati határában fekvő Heathrow térségében kiterjedt kutatás folyik a felelősök után.

Hangsúlyozta: a brit repülésbiztonsági törvény alapján a repülőgépek biztonságának fenyegetése bűncselekmény, amelyért akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Cundy elmondta, hogy a drónincidens körülményeinek felderítését célzó rendőrségi tevékenységet a fegyveres erők is támogatják, nem részletezte azonban, hogy miként.

Chris Grayling közlekedési miniszter a tárca szóvivője útján kiadott nyilatkozatában közölte, hogy az ügyben felvette a kapcsolatot Sajid Javid belügyminiszterrel és Gavin Williamson védelmi miniszterrel.

Grayling hozzátette: a hadsereg felkészül arra, hogy szükség esetén minél előbb telepíthesse Heathrow-n is ugyanazt a technológiát, amelyet a második legforgalmasabb brit repülőtéren, a Londontól délre fekvő Gatwicken is telepítettek a súlyos fennakadásokat okozó év végi drónberepülések után.

Gatwick repülőterét másfél napig zárva kellett tartani a karácsony előtti legnagyobb csúcsforgalom idején, miután hatvannál is többször észlelték drónok berepülését a légikikötő területére. Gatwick lezárása miatt több mint ezer járatot kellett törölni vagy más repülőterekre átirányítani. Az átirányítások és járattörlések 140 ezer utast érintettek.

Nem hivatalos brit médiaértesülések szerint Gatwick légterét az izraeli fejlesztésű Drone Dome – drónkupola – rendszer védi, és ennek telepítése után indulhatott újra a forgalom.

A Drone Dome rendszer alkalmas a drón radarfelderítésére, a drón és működtetője közötti rádiókapcsolat megszakítására és a tiltott légtérben észlelt repülőszerkezet irányított leszállítására biztonságos helyen.

A brit közlekedési minisztérium a hét elején bejelentette, hogy jelentősen szigorítja az idén a magánszemélyek által működtetett drónok használatának szabályozását.

A tervezetben sok egyéb intézkedés mellett szerepel, hogy novembertől a 250 grammnál nagyobb súlyú drónok tulajdonosainak regisztráltatniuk kell magukat és drónjukat a brit polgári repülésügyi hatóságnál (CAA), és vizsgán is számot kell adniuk arról, hogy tisztában vannak-e a drónok üzemeltetésének biztonsági előírásaival.

Forrás: MTI

Szólj hozzá