Dróntechnológia Hírek

Tengeri drónok: mik ezek és mennyibe kerülnek?

Egy brit katonai szakértő úgy látja, hogy Ukrajna végre megtalálta az orosz hadsereg gyenge pontját, amikor tengeri drónokkal két hajót is megrongált. Ez pedig megtörheti Putyint. Richard Kemp, aki zászlóaljparancsnokként ott volt az öbölháborúban és Afganisztánban, azt mondta, hogy Oroszország a tengeren igencsak sebezhető, és így jelentős gazdasági károkat lehet okozni neki.  Míg a légi drónokat nagy hatékonysággal használták a konfliktus során, a tengeri technológia új formája egyre nagyobb lendületet kapott – és megváltoztathatja a tengeri hadviselés jövőjét.

Nevtelen

Az újfajta harcmodor ugyanakkor változtatásra kényszeríti az orosz katonai utánpótlást is, de a következmények sokkal messzebbre hatnak. És még csak azt sem lehet mondani, hogy az ukránok túllépnének az önvédelmen, ha betartják a háborús jogot. Kijevnek mindenképpen új, jelentős frontot kell nyitnia a tengeren.

A tengeri drónok kicsi, csónak méretű vagy még annál is kisebb ember nélküli hajók. A légi drónokkal ellentétben ezek a víz felszínén vagy az alatt működnek. Sok kifejezést használnak ezek leírására, beleértve a drónhajókat és a legénység nélküli felszíni hajókat is.

Polgári felhasználásban általában környezet monitoringra használják őket, a katonai vizi drónok felhasználási módja és területe is sokrétű. Lehet például aknamentesítésre, megfigyelésre vagy kamikaze üzemmódban célpontok, például ellenséges hajók támadására is használni őket.

A katonai tengeri drónok általános jellemzői közé tartozik a több száz kg-os robbanótöltet és egy vagy több kamera, ami képet közvetít az irányító személyzetnek. A nagy távolságban lévő célpontokat általában előre programozzák a drónokba, emberi irányításra csak a cél közelében van szükség. Néhány ukrán tengeri drónt közösségi finanszírozási kampányok segítségével fejlesztettek ki. Általában “gyári” alkatrészekből készülnek, ami átlagos kereskedelmi – nem katonai – felhasználásra készült. Az ukrán kormány által közzétett egyik drón ára 250 000 dollár, ami nagyságrendekkel olcsóbb mint bármely nagy hatótávolságú rakéta.

Ukrajna alig pár hete mutatta be új fegyverét ezen a téren, a haditengerészet számára gyártott kis robot-tengeralattjárót, a Toloka TLK-150 nevű tengeri drónt.

Ukraine Toloka TLK 150 maritime drone

Ukrajna a közelmúltban szerzett néhány UUV-t (Unmanned Undersea Vehicle) a nyugati kormányoktól. Ezek főként az aknamentesítési feladatokat látnak el. Hat darabot az Egyesült Királyságon keresztül szállítottak.

A TLK-150 meglehetősen kicsi drón, mindössze 2,5 méter hosszú. Szokatlan módon kis szárnyszerű stabilizátorokra szerelt iker-toló motorokkal rendelkezik.

img 9294

Van egy magas árboc kamerákkal és kommunikációs eszközökkel. Két nagyobb UUV terveit is bemutatta a Brave1. A TLK-400 több mint kétszer olyan hosszú, 4-6 méter lesz. Sokkal nagyobb átmérőjű testtel, ami nagyobb hatótávolságot és hasznos terhelést eredményez.

img 9317

A TLK-1000 egy még nagyobb vizi drón lenne, akár 12 méter hosszúságú és négy toló hajtóművel. A hírek alapján nem világos, hogy ezek a nagyobb drónok mikorra készülhetnek el.

img 9295 1

A BBC Verify kutatása szerint Ukrajna legalább 12 támadást hajtott végre tengeri drónokkal – katonai hajókat, Oroszország szevasztopoli haditengerészeti bázisát és Novorosszijszk kikötőjét célozva. Ez az orosz és ukrán hatóságok bejelentésein, valamint a helyi média jelentésein alapul.

Nevtelen2
Ukrán védelmi források a CNN-nek elmondták, hogy tengeri drónokat is bevetettek a Kercsi híd elleni júliusi támadásban. Májusban olyan felvételek jelentek meg, amelyeken drónhajók közelednek az Ivan Khurs nevű orosz hírszerzési hajóhoz, de nem világos, hogy a hajó megsérült-e.
Oroszország azt állítja, hogy az incidens a törökországi Boszporusz-szorostól 90 mérföldre északra történt – körülbelül 120 mérföldre az ukrán partoktól. Ez arra utal, hogy ezek a drónok nagy távolságokat is megtehetnek.

A tengeri drónoknak azonban vannak hátrányai. A fedélzeti érzékelők szűk látómezővel rendelkezhetnek, ami megnehezíti a mozgó célpontok nyomon követését pontos helyadatok nélkül vagy az álcázott hajók észlelését. A fedélzeti kamerával rendelkezők tengeri drónoknak állandó kommunikációra van szükségük az irányítás felé, a folyamatos, jó minőségű videó streamelés pedig sok esetben nehéz és veszélyezteti küldetést is.

Ukrajna tengeri drónjainak viszonylag alacsony költséggel történő bevetése új korszakot jelent a tengeri hadviselésben. A taktika egyes elemzők szerint egyre nagyobb kockázatot jelent Oroszország számára.

 

Szólj hozzá