Hírek

Megfelelő szabályozás kellene a drónok használatához

A Drónpilóták Országos Egyesületének elnöke szerint megfelelő szabályozás kellene a drónok biztonságos használatához – erről Pál Károly beszélt az M1 csatorna vasárnap esti műsorában.

Elmondta, jelenleg létezik egyfajta szabályozás, amelyet a légügyi hatóság alakított ki, ám évek óta várják az ilyen távirányítású eszközökre vonatkozó uniós direktívát.

Hozzátette: a hazai jogalkotás egyfajta kényszerhelyzetbe került az elmúlt években, hiszen ugrásszerűen megnőtt az ilyen eszközöket használók száma. Ismeretei szerint a kormány egy jogszabálytervezet előkészítésén dolgozik, amely érdemben szabályozná a drónok használatát.

 

doelogo

 

A Drónpilóták Országos Egyesülete fontosnak tartja, hogy komoly szereplője legyen a drónos társadalomnak. A közelmúltban, DOE Kódex néven, egy Etikai ajánlást is készítettek, melynek betartásával és folyamatos fejlesztésével fókuszba kívánják helyezni az Egyesület céljait.

Az alábbi linken érhető el egy előzetes verzió, melyet kifejezetten véleményezés, ötletelés céljából osztott meg a szervezet.

Etikai kódex

Az Egyesület kérése, hogy az érintettek keressék fel Facebook oldalukat és a DOE társalgóban beszélgessenek a tervezetről, ezzel is segítve a szervezet munkáját.

Forrás: MTI, DOE

Szólj hozzá