Ausztria után már Szlovénia is drónokat vet be országhatárai védelme érdekében.
Kedden új különleges egység kezdte meg tevékenységét a szlovén határrendészet keretében a horvát határhoz közeli Brezicében, ahol a legtöbb migráns lépi át illegálisan a határt – közölte a szlovén belügyminisztérium. A 23 rendőrből álló egység – amelyet később 52 főre terveznek növelni – illegális migrációval és emberkereskedelemmel kapcsolatos műveletekben, valamint a határokon átnyúló bűncselekmények elleni küzdelemben vesz részt. Járművekkel, éjjellátó kamerákkal és drónokkal ellenőrzi majd a határt.
Ales Hojs belügyminiszter a helyszínen elmondta: bár a migráció látszólag csökkenő tendenciát mutat, a menekültkérdés globális alakulása arra utal, hogy ez meg fog változni. “A határ ezen része különösen veszélyeztetett. Itt az ideje megfelelően felkészülni” – fogalmazott a tárcavezető.
Hozzátette: az Európai Unióban tárgyalások folynak arról, hogyan lehet megfelelően ellenőrizni a schengeni külső határokat és visszaküldeni a migránsokat a nem uniós országokba. “Amíg azonban nem születik ilyen megállapodás, önökre kell támaszkodnunk” – mondta a miniszter a szolgálatot teljesítő rendőröknek.
A szlovén rendőrség ez év első öt hónapjában 2440 illegális határsértőt tartóztatott fel, ami több mint negyedével kevesebb, mint az előző év ugyanezen időszakában volt.
Forrás: MTI
(A főoldali kép illusztráció.)