Hírek

Megveszi az állam a sármelléki repülőteret

A magyar állam 90 százalékos üzletrészt vásárol a hévízi önkormányzat tulajdonában lévő, a sármelléki repülőteret üzemeltető társaságban, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja majd – tájékoztatta a város polgármestere az önkormányzat által is támogatott döntésről az MTI-t.

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) kifejtette: a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján az állam 90 százalékos tulajdonrészt vásárol a Hévíz-Balaton Airport Kft.-ben, a vételár meghaladja a 114 millió forintot.

A polgármester úgy fogalmazott: pozitív döntés ez az önkormányzat számára, hiszen az elmúlt években nehéz volt a működtetéssel járó terhek egyedüli viselése. Eddig évente 50 millió forintot adott az önkormányzat a működtetésre, de már régóta készülnek egy 6,6 milliárd forintos állami fejlesztésre, illetve annak a norvég tulajdonú pilótaiskolának a 15 millió eurós beruházására, amely a koronavírus-járvány miatti csúszás következtében várhatóan ősszel indulhat el.

Az önkormányzat által is megerősített döntés révén “biztos, stabil háttérrel rendelkező tulajdonostársa” lesz a hévízi önkormányzatnak, és ezzel a kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően hatékonyabb lehet az állami támogatások felhasználása, ellenőrizhetősége, valamint a stratégiai fontosságú turisztikai ágazat fejlesztésének elősegítése – hangsúlyozta a polgármester.

Emlékeztetett arra is, hogy a repülőteret üzemeltető cég nem tulajdonosa a sármelléki légibázisnak, a földterület és az azon lévő eszközök, felszerelések a zalavári és sármelléki önkormányzat, illetve más cégek tulajdonában vannak. Az önkormányzat által eddig 100 százalékban birtokolt, 51,5 milliós saját tőkéjű Hévíz-Balaton Airport Kft. ezek bérlőjeként az üzemeltetést biztosítja a szükséges engedélyek birtokában.

Papp Gábor elmondta: tavaly mintegy 22 ezer ember fordult meg a sármelléki repülőtéren, túlnyomó többségében németországi charterjáratok utasaiként. A járvány okozta leállások miatt csak a jövő héten érkeznek újból hetente charterek német városokból, de jelezte, hogy meglepően nagy növekedésnek indult idén a magángépes forgalom, illetve jelentős az igény az áruszállításra is.

Forrás: MTI

Szólj hozzá