Hírek

Egyre több a szabálysértő drónreptetés

A HungaroControl Zrt. közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma. 2018-ban több mint egy tucat repülőgép személyzete jelezte a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak, hogy drónt láttak a gépek közelében.

A drónok terjedése az előttünk álló évek egyik legnagyobb kihívása és üzletfejlesztési lehetősége egyben. A pilóta nélküli légijárművek nem megfelelő alkalmazásának azonban repülésbiztonsági szempontból komoly kockázata van.

Legutóbb a London-Heathrow-i repülőtéren függesztették fel a forgalmat drónészlelés miatt, korábban, ugyancsak Nagy-Britanniában a gatwicki futópályát zárták le másfél napra.

A repülésbiztonságot veszélyeztető, szabálytalan drónreptetések száma Magyarországon is jelentősen nőtt. 2018-ban tizenhárom drónészlelésről szóló jelentés érkezett a repülőgépek személyzetétől a HungaroControlhoz, míg 2017-ben összesen három ilyen jelzés volt, 2016-ban pedig egy sem. Az egyik legkirívóbb eset tavaly novemberben történt, amikor egy érkező járat pilótája azt jelezte a HungaroControl irányítónak, hogy egy drón mindössze hatvan méterrel volt a repülőgép alatt.

A társaság minden alkalommal megtette a szükséges intézkedéseket, továbbá megkezdte egy olyan felderítőrendszer beszerzését, amely képes a drónokat a repülőtér környezetében érzékelni. A beruházásról részletesen később ad tájékoztatást a vállalat.

Szólj hozzá