A BBC értesülései alapján a 2000 drón részvételével rendezett, a világ számos tv-csatornája által élő közvetítésként átvett fantasztikus fényjáték valójában nem január 1-jén volt látható, hanem napokkal korábban.
A kínai állami média nem kockáztatott egy esetleges hibát az egyébként valóban igen látványos és újszerű égi színfestés során, inkább leadták a december 28-án felvett eseményt.
A dolog a social médiában közzétett posztok alapján is gyanús volt, bizonyossá pedig akkor vált, amikor egy helyi angol hírportál – a Shanghaiist – megírta, hogy a folyó partjáról nézelődő emberek nem láttak semmit az éjszakai égbolton. Drónokat sem, és mást sem. A BBC felvette a kapcsolatot a közvetítés mögött álló Yihang Bailu társasággal, amely elismerte, hogy a műsort december 28-án vették fel.
A hírhez hozzá tartozik, hogy a decemberben rögzített videó azonos a január 1-jén közvetítettel, továbbá kiderült az is, hogy a helyi hatóságok december 30-án közzétették, hogy ez alkalommal nem lesz újévi ünneplés a Bund folyón. Így van, aki szerint nincs is semmi kivetnivaló abban, hogy a a sanghaji felvételek nem teljesen feleltek meg annak, aminek a nagyközönség előtt kikiáltották: bármikor is készítették valójában, a show lenyűgöző volt. Hivatkoztak arra is, hogy a szervezők felelősségteljesen jártak el, kiküszöbölve az esetleges sérüléseket és a helyszíni tömegnyomort.
Mégis, sokak számára megdöbbentő, hogy a drónos előadást élőként mutatták világszerte, miközben valójában erről szó sem volt. Különös és szomorú aktualitást ad ennek a kérdésnek a Kínából kiinduló koronavírus járvány, hiszen egyre többen kételkednek a hivatalosan közzétett kínai adatokban.