Újabb drónokat szerzett be az ország zöldhatárainak ellenőrzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az eszközöket a keleti országrészen készülnek bevetni – közölte a NAV szerdán az MTI-vel. A most “munkába álló” drónok jól kiegészítik a NAV korábbi beszerzéseit, hiszen ezek az eszközök is elsősorban a műveleti feladatokat támogatják.
A közlemény szerint azért van szükség ilyen felderítő eszközökre, mert a csempészek gyakran drónnal, sárkányrepülővel, kisrepülővel próbálják bejuttatni árujukat Magyarországra.
A NAV az elmúlt évben is támogatta új eszközökkel a zöldhatár-ellenőrzést, folyamatosan szerzett be az évszaknak megfelelő bevetési öltözeteket és hőkamerákat.
Ezeken a sokszor nehezen megközelíthető határszakaszokon speciális felszerelést kell igénybe venni, hogy a csempészáru – ami jelentős részben dohányipari termék – bejutását megakadályozzák.
A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. is ilyen különleges eszközök beszerzésével támogatja a NAV Bevetési Igazgatóságának munkáját – tették hozzá.
A cég jóvoltából a NAV három új, nagy értékű drónt vehetett át Beregdarócon, az ország keleti határán. Az új eszközök rövidesen bekapcsolódnak az ellenőrzési munkába, és még inkább megnehezítik a csempészáru Magyarországra jutását – írták.
Hozzátették: a most “munkába álló” drónok jól kiegészítik a NAV korábbi beszerzéseit, hiszen ezek az eszközök is elsősorban a műveleti feladatokat támogatják.
Míg a speciális ruházat az álcázást, a hőkamerák a csempészútvonalak és csempészmódszerek megismerését, a drónok a felderítési feladatokat segítik ezután – áll a közleményben.