Miskolcra látogattak a Magyar Honvédség Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred katonái, akik egy 3 méter hosszú, 8 kilogrammos pilóta nélküli eszközzel érkeztek.
Madarassy Áron László őrmester, a Magyar Honvédség Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred katonája kollégáival egy Skylark-Lex pilóta nélküli eszközzel érkezett a Miskolcra, hogy beszámoljon munkájáról és meséljen erről a speciális felderítő drónról – írta meg a boon.hu regionális hírportál.
Madarassy Áron László őrmester elmondta, hogy 16 évig focizott és a labdarúgás szerepelt a középpontban, amikor a jövőjéről gondolkodott. „Gyerekkorom óta érdekelt ez a világ, de nem jutottam el oda, hogy tegyek is valamit. Viszont, amikor kikerült a képből a foci, a dolgok új megvilágításba helyeződtek. Mindig is érdekeltek a háborús filmek és könyvek, emellett pedig ott volt édesapám is, aki nagyon sokat mesélt nekem erről a világról, hiszen ő Egerben teljesített szolgálatot, az akkori laktanyában.” Majd édesapja barátja állt elő az ötlettel, hogy apja nyomdokaiba lépjen. „Így az altiszti akadémiát választottam. Ez az úgynevezett acélkocka képzés. Ez a képzés arról szól, hogy a civilből érkező emberekből nevelnek pályakezdő őrmestereket.”
A környező ország felderítő eszközeit és módszereit tekintve az őrmester szerint, „lépést tudunk tartani, megálljuk a helyünket”.
Munkájáról elmondta, hogy nap mint nap tartogat meglepetéseket. Az egyik legmeghatározóbb élményként említette a 3 hetes felderítő képzést, amikor 2 éjszakát és 3 napot töltött társaival a hajdúhadházi gyakorlótéren, az erdőben. „Egymásra voltunk utalva, menedékeket építettünk és el voltunk vágva a civilizációtól, tájékozódni próbáltunk és koordinátákat kerestünk. Ez egy jó élmény volt.”
A teljes cikk ide kattintva olvasható el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportálon.
A Magyar Honvédség YouTube csatornáján pedig a pilóta nélküli eszköz használatáról egy rövid film is megtekinthető.