A HungaroControl közzétette, mit kell tudni a január elsején hivatalosan is elinduló drónos mobil-applikáció használatáról, ami szükséges lesz a pilóta nélküli légi járművek reptetéséhez. Az alábbiakban a HungaroControl blogján megjelent ismertetőt olvashatjátok.
A mydronespace célja, hogy elősegítse a szabályos drónreptetést és támogassa a drónpilóták helyzettudatosságát a hatályba lépő jogszabállyal összhangban. Mivel a használata január 1-jétől kötelező, minden drónozónak meg kell majd ismerkednie vele.
Mielőtt elmerülnénk az alkalmazás funkcióinak ismertetésében, fontos leszögeznünk, hogy a törvény értelmében lakott terület felett továbbra is csak eseti légtérben szabad pilóta nélküli légi járművet üzemeltetni. Az eseti légtér kijelölését pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően a katonai légiügy hatóságnál lehet kérelmezni. Mindez azt jelenti tehát, hogy a lakott terület feletti repülések végrehajtása során nem elegendő a HungaroControl mobilapplikációjának használata. Másként lesz ez lakott területen kívül, ahol az alkalmazásban történő pár perces regisztráció és a repüléssel érintett terület kijelölése után a drónpilóták meg is kezdhetik a repülésüket.
Vigyázat! A mydronespace január elsejével élesedő verziójában a drónpilóták még nem tudják bejelölni a repülésüket a számukra kijelölt eseti légtérben. A HungaroControl fejlesztői dolgoznak azon, hogy ez a funkció – a törvény hatálybalépését követően – mielőbb rendelkezésre álljon. Addig is a társaság arra kéri a pilótákat, hogy drónműveleteik előkészítésénél és megvalósításakor legyenek körültekintők.
És most nézzük, mit tud az alkalmazás!
A mydronespace letöltését követően egyedi felhasználói fiókot kell létrehoznunk, megadva mindazokat a személyes adatokat, amelyeket a vonatkozó törvény előír. Az adatokat egy külön alkalmazás, a goodID igénybevételével rögzíthetjük, ami mind Android, mind pedig iOS rendszerű készülékekre telepíthető. Fontos tudni, hogy a személyes adatainkhoz sem a GoodID mobilalkalmazást fejlesztő és üzemeltető cég, sem harmadik személy nem fér hozzá. A felhasználói fiók sikeres létrehozása után jelentkezhetsz be a mydronespace mobilalkalmazásba, amelynek menüjében minden, a szabályos reptetéshez szükséges funkciót megtalálsz.
A Helymeghatározás segítségével megadhatsz pontos címet, illetve GPS koordináták alapján is kereshetsz. A keresés során a rendszer automatikusan ráközelít a megadott helyre.
A Drónok kezelése menüpontban lehetőséged van új drón hozzáadására, egy, már korábban felvett drón törlésére, ugyanakkor innen is elérheted a drónjaid repüléseinek listáját.
A repüléssel érintett terület kijelölését követően a rendszer ellenőrzi, hogy az általad megadott terület érint-e tiltott vagy korlátozott légteret. Amennyiben nem – és a lakott terület felett szükséges eseti légtér kijelölése is megtörtént –, a repülést a korábban megadott paraméterekkel megkezdheted. Ha a repülésre egy későbbi időpontot adtál meg, az alkalmazás értesítést küld a művelet megkezdése előtt. A helyzettudatosságot és a tájékozódást segíti, hogy az alkalmazás akkor is értesíti a drónpilótát, ha az általa bejelölt terület átfedésben van más felhasználók repülésre kijelölt területével.
Az alkalmazásban beállíthatod a drónod repülési paramétereit: kiválaszthatod a reptetni kívánt drónt, a műveleti kategóriát, megadhatod a repülés célját, a repüléssel érintett terület alakzatát, annak horizontális kiterjedését, beállíthatod a tervezett maximális repülési magasságot, valamint a művelet időtartamát és kezdő időpontját, ugyanígy be kell jelölnöd azt is, hogy rendelkezel-e érvényes felelősségbiztosítással.
A mydronespace-ben áttekintheted a végrehajtott és tervezett repüléseid részletes adatait is. A Repülések menüben megjelenő lista tartalmazza a drónműveletek kezdő és befejező időpontját, a használt vagy használni tervezett drónt, a műveletek kategóriáját, valamint a repülés egyedi sorszámát.
Safety first!
A hazai légiforgalom irányításáért felelős HungaroControl számára az egyik legfontosabb érték a repülésbiztonság, amelyet minden körülmény között igyekszik garantálni. Éppen ezért a mydronespace alkalmazásnak is az az elsődleges célja, hogy segítségével a drónpilóták egyszerűen juthassanak hozzá a biztonságos repüléshez szükséges naprakész információkhoz. A repülésbiztonságot szem előtt tartva az applikációban azonnal láthatóvá válnak a légtérkorlátozások, illetve a környezetükben történő többi dróntevékenységről is értesülhetnek a felhasználók.
Forrás: HungaroControl