Gárdos Sándor, Várkonyi László, Kiss Péter, Erőss Zsolt – négy magyar hegymászó, akiknek akár az életét is megmenthette volna, ha a Himalájában balesetet szenvedve egy fürge drón gyorsan a segítségére, vagy legalább a keresésére siet. Persze csodát tenni korántsem biztos, hogy tud egy ilyen eszköz, de bizonyára nem véletlen, hogy mind több “zümmögő” töri meg a világ legmagasabb hegységének áhítatos csendjét.
A profi magashegyi mászásnak egyre inkább természetes részévé válik a drón , a filmezésen és fotózáson túl használják eltűnt hegymászók felkutatására éppúgy, mint aktuálisan mászható útvonalak, útviszonyok feltérképezésére vagy lehetetlen helyeken gyógyszerek és más (akár létfontosságú) eszközök célba juttatására.
Könnyű belegondolni: olyan helyekre jut el, adott esetben be, könnyedén és gyorsan, ahová más képtelen, így valóban egyre több mentés során bevetik.
Így történt 2018 nyarán is, amikor egy bizonyos Bartek Bargiel nevű lengyel drónvideós férfi az észak-himalájai Karakorumban épp a világ második legmagasabb hegyén, a 8611 méter magas K2-n a bátyját filmezte…
…amikor észlelt egy bajba került hegymászót a közeli Broad Peaken; Rick Allen egy járatlan úton próbált ereszkedni, amikor egyszer csak lezuhant. Az operatőr azonnal odaküldte a kamerás drónt, és a felvételek segítségével a mentőhelikopter még időben célt tudott érni.
Bartek Bargiel már “így sem élt hiába”, de egy másik önkéntes bevetés alkalmával gyógyszert is célba tudott juttatni.
Már ezekben az időkben látszott a drónok egy fontos korlátja: a rövid repülési idő, ugyanis az akkumulátorok igen gyorsan merülnek extrém magasságban és hidegben. Sok esetben ezért nem kezdik bevetni a drága drónokat himalájai mentőakciókhoz, ahol önmagában a szél sem kis akadály.
Azért az egyelőre szerencsének számít, hogy például a pakisztáni hatóság (ahová a K2 tartozik) nem szabályozza a himalájai hobbi célú drónhasználatot – katonai támaszpontoktól távol. Nepál, a Mount Everest országa már sokkal szigorúbb, a két kilónál könnyebb drónok addig “mehetnek”, amíg nem emelkednek 120 méternél magasabbra a földtől, és nem kerülnek 500 méternél távolabbra a pilótától. Akik nagyobb modellel mennének fel a hegyre – vagy kisebbel, de mondjuk az Annapurna természetvédelmi területén -, azoknak még filmengedélyt is szerezniük kell a helyi hatóságoktól.
Jó tudni, hogy az engedély 5000 dollárba kerül – extrém esetben 45 napot és 18 ezer dollárt is felemészthet serpabeszámolók alapján, kilenc hivatal érintettsége miatt -, de például a Mount Everesten drónnal filmezni esély sincs, mert “túl közel van a kínai határ”.
Magashegyi drónozásban érdekelt szakemberek egy csoportja mindenesetre azon mesterkedik, hogy legalább olyan teherbírású eszközöket működtethessenek, amelyek oxigént tudnak feljuttatni a táborokba. Ezzel egyébként a serpák munkáját is biztonságosabbá tennék, viszont – szemben egyesek félelmeivel – kiváltani nem fogják őket. Egy biztos: érdemes minden hasonló tevékenységet hivatalosan végezni, a hatóságok ugyanis könyörtelenül lecsapnak mindenkire, aki feketén drónozna a Himalája nepáli részén.
