A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2022. április 21-én nagyszabású – 8 helyszínre kiterjedő – közlekedésrendészeti akciót tartottak a vasúti átjáróknál történő szabálytalanságok megelőzése, felderítése érdekében.
A kapitányság szakemberei – a Készenléti Rendőrség speciális állományával és egy motoros rendőrrel kiegészülve – egy drón segítségével pásztázták az utakat. Az ellenőrzés során meglepődve tapasztalták, hogy a sofőröket nem rettentették el az elmúlt időszakban a vasúti átjáróknál történt halálos balesetek.
Több autóvezető fittyet hányt a fényjelző készülék tilos jelzésére, és annak ellenére hajtott rá a sínekre, hogy a manőver akár az életébe is kerülhetett volna. Volt, aki annyira sietett, hogy közvetlenül a vasúti átjáró után, a felfestett záróvonal ellenére előzte meg az előtte szabályosan haladó autóst.
A tilos jelzést figyelmen kívül hagyókkal szemben fejenként 60.000 forint közigazgatási bírságot és 8 büntetőpontot szabtak ki, a többi szabálytalankodóval szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
A rendőrök az akció során kiszűrtek egy ittas vezetőt is; őt szintén igazoltatták. Kiderült, hogy a férfinek nincs vezetői engedélye sem, így vele szemben ittas vezetés miatt büntetőeljárás indult, az engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési őrizetbe vették.
A Rendőr-főkapitányság közleményében felhívta a közlekedők figyelmét, hogy a KRESZ szabályai szerint a vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. A vasúti átjárón történő áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek.
Forrás: Police.hu