Hírek

Drónpilóta diplomaosztó Szarvason

Az országban először kaphattak kézbe drónpilóta jogosítványt hazai szakemberek. Hiánypótló képzést indított a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az első kurzust elvégezve kilencen vehették át diplomájukat Gyuricza Csaba rektortól és Takács Árpád, Békés Vármegye Kormányhivatal főispánjától.

A Szarvason tartott ünnepélyes eseményen a vidék népességmegtartó képességének növelése, valamint az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a MATE stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Békés Vármegyei Kormányhivatallal. A megállapodással a két szervezet még hatékonyabban kívánja szolgálni a Békés vármegyében élők és a munkaerőpiac igényeit, az oktatás minőségét és jellegét, valamint a térség dinamikus fejlődését.

 
A főispán kiemelte, hogy a vármegyében a több mint 450 ezer hektáron gazdálkodó emberek mögött fontos, hogy legyen egy jól működő hatóság. A kormányhivatal számára pedig fontos, hogy legyenek alkalmazásban olyan szakemberek, akik az agráriummal kapcsolatos hivatali ügyeket magas színvonalon el tudják végezni. Több kormányhivatali dolgozójuk végzett a MATE-n. A főispán köszöntőjében a drónok jelentőégére hívta fel a figyelmet hozzátéve, rövid időn belül a hatóság is a felhasználók között lesz.

Gyuricza Csaba gratulált a végzetteknek. Mint elmondta, intenzíven és dinamikusan fejlődik a mezőgazdaság és ehhez igazodva az oktatásnak is innovatívnak kell lenni, hogy megfeleljen a piaci követelményeknek. Aki munkáltatóként szerepel a gazdaságban, az tudja, hogy nem az infrastruktúrát vagy a pénzt a legnehezebb előteremteni, hanem a szellemi tőkét.

A drónok már évek óta jelen vannak az életünkben, legyen szó hobbiról vagy munkaeszközről. Szarvason úttörői szerettek volna lenni, és lettek is annak, hogy az ABZ Drone-nal karöltve drónpilóta képzést elindítsanak, a sikkere való tekintettel tavasszal indul a második turnus, nem csak itt, hanem az ország más területein is. A szakképesítés megszerzésével lehetőség nyílik növényvédelmi monitorozás és növényvédelmi kezelések drónnal történő elvégzésére.

Szólj hozzá