Senki sem élte túl a horvátországi kisrepülőgép-balesetet – közölte Damir Trut horvát polgári védelmi igazgató hétfőn.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Németországba tartó Cessna 182 típusú repülőgép vasárnap 11 óra 25 perckor tűnt el a horvát légiirányítás radarjáról a Plitvicei-tavaktól nem messze, Rakovica felett, 700 méter magasan. A pilóta svájci, két utas német, egy pedig horvát állampolgár volt.
“Miután drón segítségével észlelték a gép egyes részeit, a HGSS (Horvát Hegyi Mentőszolgálat) szárazföldi erőit és a rendőrség tagjait a katasztrófa színhelyére küldték a becsapódás helyszínének biztosítására. Sajnos megerősítést nyert, hogy az utasok mindegyike életét vesztette” – közölte Trut, aki egyúttal kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak.
Hozzátette: a kisrepülőgépet a Brocanska Kosa nevű hegycsúcs közelében találták meg, Rakovica és Slunj között. Mint mondta, ennek a gépnek vélhetően nincs feketedoboza, ettől függetlenül folytatódik a baleset körülményeinek feltárása.
Forrás: MTI, HGSS