Hírek

Drón segíti az épülő távvezeték sodronyainak Duna feletti áthúzását

Az MVM Xpert Zrt. megkezdte Gönyűnél a Magyarország és Szlovákia között épülő távvezeték fázisvezető sodronyainak áthúzását a Duna felett, ahol a folyam közel hétszáz méter széles. Hasonló, folyamkeresztező távvezeték építése utoljára az 1980-as években történt Magyarországon – mondta az MTI-nek Kulcsár Attila, az MVM XPert Zrt. távvezetéki divízióigazgatója.

A Duna felett elkezdett fázisvezető sodronyok áthúzása azért is jelentős, mert az előköteleket nem hajókkal vezették át a két oldal között, hanem ipari drónnal – mondta Kulcsár Attila, hozzátéve, hogy erre az innovatív megoldásra Magyarországon még nem volt példa.

Erre a technikára már csak azért is szükség volt, mert így a nemzetközi és sűrű hajóforgalmat semmilyen módon nem akadályozták, emellett biztonságosabb is – fogalmazott.

Az eljárást részletezve azt mondta, hogy először három milliméter vastagságú speciális műanyagköteleket, úgynevezett elő-előköteleket húztak át a drónnal, amelyekkel 18 milliméter vastagságú kevlár kötelet húztak át. A kevlár kötéllel egy húsz milliméteres acélkötelet vezettek át és ez a húsz milliméteres acélkötél húzza ki a végleges fázisvezető sodronyokat, amelyek az áramot vezetik.

A divízióigazgató kitért arra is, hogy tavaly februárban kezdődtek a kivitelezési munkák, amelynek részeként először a beton alaptestek és a cölöpök készültek el, a 110 méter magas és 150 tonna súlyú oszlopokat pedig nyáron állították fel. A fázisvezetők kihúzása másfél hét múlva fejeződik be, ezt követően a hónap végéig olyan utómunkálatok lesznek, amelyekkel az üzembehelyezés feltételeit tudják biztosítani. A tervek szerint a távvezeték március végén már üzemelhet – mondta Kulcsár Attila.

Forrás: MTI

Szólj hozzá