Hírek

Az egyre terheltebb légtér igényli a drónhasználat szabályozását

A drónok terjedése és ennek nyomán a légtér egyre nagyobb leterheltsége, illetve a személyi biztonság igényli a drónhasználat szabályozását – jelentette ki Bunya Tamás r. százados, a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálat kiemelt főelőadója a rendőrség dróntechnikai sajtóeseményén.

Rendőrségi drónbemutató 2

A polgári repülések során is kötelező a drón bejegyzése, a pilótajogosítvány megszerzése, a repülést támogató MyDroneSpace mobil applikáció használata, felelősségbiztosítás kötése, illetve lakott terület feletti repülés esetén légtérhasználati engedély megszerzése – hangsúlyozta a százados.

Hozzátette, tilos a drónok használata kiemelt infrastruktúrák, védett katonai, rendvédelmi objektumok, illetve külképviseletek közelében.

Bunya Tamás elmondta: a polgári drónhasználat szabályait EU rendelet, illetve hazai jogszabály határozza meg. A korlátozások azért szükségesek, hogy az egyre telítettebb légtérben minden állami és civil szervezet el tudja látni feladatát.

Rendőrségi drónbemutató 3

A szabályozás bevezetése óta Magyarországon mintegy 3500-an regisztráltak az A1/A3 drónpilóta alapképzésre, illetve 1500-an tettek vizsgát. Ugyanakkor népszerű a magyarok számára az ausztriai vizsgalehetőség is; a szomszédos országban több mint 3300 magyar állampolgár vizsgázott – ismertette a százados.

Hangsúlyozta, hogy az állami, így a rendőrségi drónok használatára még szigorúbb szabályok vonatkoznak, ugyanakkor ezek az eszközök számos területen, a határvédelem esetében, rendezvénybiztosításnál, a közlekedési szabálytalanságok kiszűrésénél segítik a rendvédelmi munkát.

Általában DJI márkájú drónokat üzemeltetnek, melyek közül a legtöbb, 43 darab Matrice 200, illetve 210 típusú. Ezek repülési ideje 30-35 perc, a kamerájuk pedig harmincszoros optikai és hatszoros digitális zoommal rendelkezik – mondta el Bunya Tamás.

Drotár István, a Magyarországi Drón Koalíció szakmai vezetője kiemelte: a szervezet célja a rohamosan fejlődő ágazat érdekképviselete, illetve a biztonságos és hatékony drónhasználat megvalósítása, ezért segítenék a jogalkotót a jogszabályi környezet kialakításánál.

A hatékony, környezetkímélő, a magánélet védelmét szem előtt tartó drónhasználat érdekében a szervezet drónstratégiát, illetve akcióterveket készít – mondta a szakember.

A tájékoztatót követően a sajtó képviselői a Készenléti Rendőrség alakulóterén működés közben is megtekinthették a rendőrségnél rendszeresített drónokat.

Szólj hozzá