Hírek

Szlovákia: új korlátozások a drónokra

A drónok, azaz pilóta nélküli repülőgépek használatára a katonai repülőterek közelében újabb korlátozások vonatkoznak. Azokat a repüléseket, amik nem teljesítik minimum az 5,6 kilométeres távolságot a reptér referenciapontjától, illetve több mint 30 méterrel a felszín fölött történnek, a reptér irányítótornyával kell egyeztetni – hívta fel a figyelmet a Drónom Van Egyesület (Asociácia Mám dron).

szlovak dton

Katonai repülőtér közelében történő repülés esetén szükséges a drón felszállási kérvényének kitöltése, melyet legalább 24 órával a repülés megkezdése előtt kell benyújtani az irányítótoronynak, majd 15 perccel a felszállás előtt szükséges telefonon is felhívni az tornyot. A repülés befejeztét szintén telefonon kell jelezni.

„Az irányítótorony koordinációja nélkül a drónnal való repülés az 5,6 kilométeres referenciaponttól való távolság megtartásával és a maximum 30 méterrel a föld felszíne fölötti távolság betartásánál lehetséges” – magyarázta az egyesület. A szabályok a szliácsi (Sliač), malackai (Malacky) és eperjesi repülőterekre vonatkoznak.

A Szlovák Köztársaság fegyveres erőiről szóló törvénymódosítás alapján az illetékesek különböző haditechnikai eszközöket és fegyvereket alkalmazhatnak a drónok repülésének megszakítására. Ennek során az eljáró személy csak akkor tartózkodhat a felszólítástól és a figyelmeztetéstől, ha nem találja a drónt irányító személyt vagy ha a felszólítás és a figyelmeztetés az adott körülmények miatt nem kivitelezhető. Az illetékesnek tartózkodnia kell a katonai eszközök alkalmazásától, hogyha a drón repülésének leállítása életveszélyt vagy a testi épség megsértését eredményezheti.

Tilos a drónok használata a földfelszín 120 méteres magassága felett vagy az adott terület védelmére szolgáló felső határ felett a katonai területek és fénykép-tilalommal ellátott területek esetében. A 120 méteres korlátozás mindazon katonai konvojokra és az közutakon közlekedő járművekre is vonatkozik, melyeket a védelmi minisztérium honlapján tettek közzé. A kivételeket a védelmi minisztérium engedélyezi. A szabályok megsértése 300-tól 500 euróig terjedő pénzbírsággal büntethető.

A dróntilalom alól kivételt képeznek a védelmi minisztérium írásos jóváhagyásával végrehajtott repülések, valamint a közérdekből való felszállások.

Forrás: ujszo.com

Szólj hozzá