Hírek

Pilóta nélküli légi járművek alkalmazási lehetőségei a belügyi ágazatban – pályázat

“Pilóta nélküli légi járművek alkalmazási lehetőségei a belügyi ágazatban” címmel hirdetett pályázatot a Belügyi Tudományos Tanács.

Belügyi Tudományos Tanács

A drónok felhasználása a piaci, a polgári, az állami és a civil szférában nemzetközi és nemzeti vonatkozásban is exponenciális ütemben fejlődik. A pilóta nélküli légijármű rendszerek, technológiák és jogszabályi feltételek mára lehetővé teszik a gyakorlati alkalmazások széleskörű elterjedését az élet számos területén, így a közfeladatok ellátása során is.

A belügyi szervek is felismerték a drón iparág hozzáadott értékét, így érdekeltek a drónok fejlődésében, felhasználásában, valamint a támogató jogszabályi keretrendrendszer kialakításában. Ennek figyelembevételével a Belügyi Tudományos Tanács pályázatot hirdetett “A pilóta nélküli légijárművek alkalmazási lehetőségei a belügyi ágazatban” címmel.

A pályázat meghirdetésének célja, hogy a felhívás nyomán született innovációkkal, publikációkkal támogassák a pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának elterjedését, széleskörű alkalmazását a belügyi ágazatban. Fontos szempont, hogy a pályaművek elsősorban életszerű, valós problémákra megoldást kínáló javaslatokat, komplex megközelítésű megoldásokat, jó gyakorlatokat mutassanak be, tudományos igénnyel.

Pályaműveket az alábbi két témakörben lehet benyújtani:

  • Innovációs javaslatok a pilóta nélküli légi járművek alkalmazására a belügyi ágazatban
  • Kockázatok és veszélyek elkerülése, előnyök kiaknázása a pilóta nélküli légijárművek alkalmazása során

A pályázaton természetes személyek vehetnek részt. Pályázni egyénileg vagy kollektív munkával, egy vagy több magyar nyelvű, eddig még nem publikált, máshová be nem nyújtott tanulmánnyal lehet.

A pályázatokat 2022. október 2. 24:00 óráig lehet – kizárólag elektronikus úton – benyújtani.

A pályázatra beérkező tanulmányok közül a bíráló bizottság témánként az első három helyezettet pénzjutalomban részesíti, valamint különdíjat adományozhat.

  • Első díj témánként: 300.000.- Ft.
  • Második díj témánként: 200.000.- Ft.
  • Harmadik díj témánként: 150.000.- Ft.
  • Különdíj témánként: 100.000.- Ft.

A pályázat részletes kiírása a Belügyi Tudományos Tanács weboldalán érhető el.
 

Szólj hozzá