Hírek

Nagy érdeklődés kísérte az online drónkonferciát

2021. március 31-én sikeresen lezajlott a Magyar Természettudományi Társulat és az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar konferencia-sorozatának második része, amely ezúttal az online térben került megrendezésre.

drónkonferencia 20210331

A „Drónok harca – veszélyek és lehetőségek” alcímet viselő eseményen a téma neves szakemberei tartották meg előadásaikat, és ismertették eredményeiket. A konferenciát Dr. Tardy János, az MTT ügyvezető elnöke nyitotta meg, majd Prof. Dr. Rajnai Zoltán az ÓE Bánki Kar dékánja is köszöntötte a vendégeket. Dékán úr ezt követően megtartotta saját előadását a „Drónok alkalmazhatósága a védelmi szférában” címmel.

Őt követte Dr. habil. Czajlik Zoltán az ELTE BTK Archeometria, Régészeti Örökség és Módszertani Tanszék vezetője, valamint Dr. Rupnik Zoltán egyetemi tanársegéd. Témájuk: „A repülőgépes felderítéstől a drónos felmérésig. Régészeti célú légi fényképezés különböző platformokon”.

A harmadik előadást az Óbudai Egyetem Bánki Kar egyetemi adjunktusa, Dr. Őszi Arnold tartotta meg, ő a „Drónok veszélyei” témakörét repülte körbe, részletesen kitérve minden lehetséges veszélyforrásra, míg Dr. habil Nagy Balázs, az ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszék egyetemi docense, valamint Dr. Mészáros János, az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézet Talajtérképezési és Környezetinformatikai Osztály munkatársa a drónok és a klímaváltozás témájával készültek. Előadásuk címe: „Drónok a klímaváltozás vizsgálatában – térképezés magashegyi környezetben, Ojos del Salado, Chile”.

A magas hegyek közül aztán visszatértünk az alacsonyabban elhelyezkedő termőföldekre, Dr. Gulyás Zoltán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Növény- Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság munkatársa „A drónok jelenlegi és jövőbeni alkalmazási lehetőségei a mezőgazdaságban” címmel tartott előadást, amelynek társszerzője volt Sillinger Fanni, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemről doktorandusza.

A mezőgazdaság témakörét követően ismét a térképészet irányába repülhettünk, Dr. Kovács Béla, az ELTE Informatikai Kar, Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet egyetemi adjunktusa ugyanis Légből kapott képek elemzése. A drónok használata a térképészetben” címmel tartott előadást, közreműködtek: Hajdinákné Vörös Fanni és Pál Márton doktoranduszok.

Ezt követően Bíró György, a MAVIR Zrt. környezetvédelmi főtanácsosa és Haramia Ákos a FiiHaa Engineering drónfejlesztője következtek egy nagyon érdekfeszítő előadással, amelyben sok érdekességet megtudhattunk a drónok és a madárvédelem kapcsolatáról. Előadásuk címe: „Drónok a természetvédelem szolgálatában”.

Végezetül, de nem utolsó sorban Dr. Bertalan László a Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék egyetemi tanársegédje tartotta meg előadását, melynek címe: „Kanyarulatfejlődés a drónok szemszögéből – Új módszerek a folyóvízi parterózió és a felszíni vízsebesség tanulmányozásában” volt. Az előadás elkészítésében közreműködtek: Szopos Noémi és Nagy Bálint doktoranduszok, valamint Dr. Szabó Gergely egyetemi adjunktus.

A szervezők várnak szeretettel mindenkit a sorozat harmadik állomásán is, amelynek témája a “Bitcoin és Blockchain” lesz.

Forrás: Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar

Szólj hozzá