Ipari drónok Dróntechnológia

Fókuszban a készülő, új típusú permetező drónok

Ipari drónokra szakosodott hírportálok szerint a Drone4Agro holland technológiai start-up, mely a hagyományos UAV-ok formájától merőben eltérő – 3, 4,5 és 6 m széles – drónokkal foglalkozik, most arra keresi a megoldást, hogyan lehetne nagy kiterjedésű, az eddigieknél jóval hatékonyabb permetezésre képes drónokat adni mezőgazdasági felhasználók kezébe. Ennek érdekében együttműködést kezdeményeztek a Loweheiser-rel, amely egy, az elektronikus üzemanyag-befecskendező UAV motorokra és az UAV motorok elektronikus üzemanyag-befecskendező átalakító készletére specializálódott vállalat.

A mezőgazdaság terén jellemző nagy hátrány jelenleg, hogy a drónok csak viszonylag kis súlyú permetezőszert képesek magukkal vinni, a mezőgazdasági földterületek méretéhez képest pedig a hatótávolságuk sem ideális. Az innovációval a két cég azt akarja elérni, hogy a gazdák képesek legyenek egyszerre 50 liter permetezőszert elhelyezni a drónon, a hatótáv meghosszabbításának kulcsa pedig abban rejlik, hogy egy olyan, akkumulátor-töltő eszközt helyeznek a drónra, amely üzemanyaggal működik, így kiküszöbölhető az akkumulátorok gyakori töltési szükségletének problematikája.

A megoldás egy elektromos generátorral összekapcsolt kétütemű motor, amivel az akkumulátortöltés művelete leegyszerűsödik: azt az üzemanyagtartály egyszerű utántöltési művelete váltja fel, amit elegendő minden ötödik felszállásnál elvégezni. Ez jelentősen lerövidíti a munkafolyamatot, és rengeteg időt, energiát takarít meg a mezőgazdasági területek permetezése során, nem beszélve az újabb és újabb akkumulátorok költségéről.

Források: sUAV NEWS; Drone4Agro

Szólj hozzá