⚠️ Ez a cikk több mint egy éve nem frissült, ezért az itt szereplő információk részben vagy egészben elavultak lehetnek.
Engedélyezik az Egyesült Államokban, hogy kisméretű drónok éjszaka és akár emberek felett is repüljenek, ami nagy előrelépést jelent a dróntechnológia tömeges alkalmazásában, például a csomagküldés területén.
Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA – Federal Aviation Administration) hétfőn jelentette be, hogy hamarosan olyan új szabályozást vezet be, amely lehetővé teszi, hogy a pilóta nélküli légijárművek földről való azonosítása távoli technológiával, biztonsági aggályok nélkül megtörténhessen – adta hírül a Reuters.
A távoli azonosítást előíró szövetségi szabályok a januári kihirdetésük után hatvan nappal lépnek életbe. A gyártóknak a szabályok bevezetését követően másfél évük lesz arra, hogy távoli azonosításra alkalmassá tegyék drónjaikat, a drónszolgáltatók pedig további egy év haladékot kapnak.
A drónok éjszakai és az emberek feje feletti reptetésével kapcsolatban is megszületett a szabályozás. Mindeddig kisméretű drón csak olyan emberek felett repülhetett el, akik részt vettek az adott drón reptetésében, és fedett épületben vagy nem mozgó járműben tartózkodtak.
Steve Dickson, az FAA vezetője a Reutersnek úgy nyilatkozott: az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a drónok még jobban a légiközlekedés részévé váljanak azzal, hogy választ ad a biztonsági és védelmi aggályokra. Dickson elmondta: a szabályok révén „egyre közelebb kerülünk ahhoz a naphoz, amikor már rendszeresebben láthatunk drónokkal végzett műveleteket, például csomagszállítást.”
A távoli azonosítás minden negyedkilósnál nehezebb drón esetében kötelező lesz. Az új szabályok nem írják elő, hogy a drónok folyamatosan kapcsolódjanak az internethez a helyadataik továbbítása érdekében, azonosításukra rádiófrekvenciát kell használniuk. Ez lehetővé teszi, hogy olyan területeken is repülhessenek, ahol nincs vagy nem megfelelő az internet-lefedettség.
A Pilóta Nélküli Járműrendszerekért Nemzetközi Egyesület (AUVSI – Association for Unmanned Vehicle Systems International) szerint a távoli azonosító úgy fog működni, mint egyfajta digitális rendszámtábla, amely jóval összetettebb műveletek elvégzését is biztosítja majd a drónoperátoroknak.
Például az éjszakai reptetést is, amely érdekében a drónokat ütközést megakadályozó fényrendszerrel kell felszerelni. További előírás lesz, hogy a kisméretű drónok ne rendelkezzenek olyan fedetlen rotorokkal, amelyek kárt okozhatnak az emberben.
Az Egyesült Államokban már több mint 1,7 millió drónt regisztráltak az FAA-nál és kétszázezernél is több hatósági engedéllyel rendelkező, bejegyzett drónpilóta van. 2019-ben először a UPS kapott kormányzati engedélyt drónflotta üzemeltetéséhez, majd a Google leányvállalata, az Alphabet’s Wing kapott jóváhagyást ahhoz, hogy drónnal légi szállítást végezzen. Idén augusztusban az Amazon szövetségi engedélyt kapott arra, hogy tesztelni kezdje drónflottájával csomagjai kiszállítását. A Walmart idén szeptemberben jelentette be, hogy egy próbaprojektet indít.
Forrás: hirado.hu
