Hírek Ipari drónok

Drónok a mezőgazdaságban: monitoring és légi kijuttatás szekció a PREGA-n

Csaknem 100 előadóval idén immár hetedik alkalommal rendezik meg május 11-12-én Budapesten a Precíziós Gazdálkodás és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítást (PREGA). A rendezvény új szekciójának kereteiben kifejezetten a mezőgazdasági drónok alkalmazásának részleteiről tájékozódhatnak az érdeklődők.

A rendezvény Magyarország agrár-digitalizációs szakmai fóruma, tanácskozása, a magyar agrárium szereplőinek ugyanis óriási szükségük van arra, hogy a technológia előnyeit minél szélesebb körben megismerjék, és ki tudják használni. – mondta el Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón. Elhangzott az is, hogy a termelők nyitottak a technológia iránt, hiszen a precíziós pályázat sikeres volt. Több mint 1 millió hektáron gazdálkodnak azok, akik mintegy 212 milliárd forintra nyújtottak be támogatási igényt, és eddig 2400 támogatói döntés már meg is született 178 milliárd forint értékben.

Győrffy Balázs, a rendezvényt társszervezőként jegyző Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hangsúlyozta: a mezőgazdaságban egyre több helyen jelennek meg az adatgyűjtésre szolgáló mérőműszerek, komplex döntéstámogató rendszerek, vagy a precíziós gépek, ezek pontosabb, megalapozottabb döntéseket tesznek lehetővé. Az úgynevezett okos technológiák immár szinte szabványként jelennek meg a gépekben. Küszöbön áll a Mezőgazdaság 5.0 néven ismert következő lépcsőfok is, mely például a pilóta nélküli eszközök és az autonóm döntéstámogató rendszerek korát hozza el.

Bolyki Bence, a főszervező Agroinform.hu portálvezetője elmondta, hogy a 18 szekcióban elhangzó mintegy 100 előadás mellett a rendezvény két napja során a résztvevők 50 kiállító agrárdigitalizációs megoldásait is megismerhetik. Idén ismét indul új szekció, ebben többek között a mezőgazdasági drónok alkalmazása küszöbön álló kiterjesztésének részleteiről tájékozódhatnak az érdeklődők. Lesznek workshopok, kerekasztal beszélgetések, a témák között pedig a vetéstechnológia, a növényvédelem vagy a gyümölcstermesztés is sorra kerül a két nap során.

Drónok a mezőgazdaságban: monitoring és légi kijuttatás szekció

Május 12-én, a konferencia második napján kifejezetten drónos szekció várja az érdeklődőket. A szekcióvezető Borhi András – kísérletvezető, kísérleti koordinátor, fejlesztőmérnök lesz, az Eurofins Agroscience Services Kft-től.

A szekció előadói:

  • Dr. Rohács Dániel – a Magyarországi Drón Koalíció elnöke
  • Tótin Ákos – rendszerfejlesztő mérnök, KITE Zrt.
  • Zalai Mihály – kutatási igazgató, ISM Technology Kft.
  • Keczer Máté – UAV műveleti Igazgató, ABZ Drone
  • Eigner Zsolt – DJI Agras Regionális Sales és Tanácsadó, HRP Europe Kft.
  • Gombás Kristóf – stratégiai Igazgató, Nagyvállalati üzletág, Duplitec Kft.
  • Gyovai Szabolcs – ügyvezető igazgató, PlantaDrone Kft.
  • Varga Zsolt – mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatvezető, GrECo Hungary Kft.
  • Törőcsik Pál – növényvédelmi szakmérnök, WohnderDrone Kft.
  • Király Balázs – ügyvezető, Swissparts Hungary Kft. (Droneone)

Az előadástémák:

  • Drónok a mezőgazdaságban, lehetőségek és korlátok
  • Talaj- és növénytáplálás, földön és levegőben
  • Permetező drónok jogszabálynak megfelelő használata a mezőgazdaságban
  • Mezőgazdasági drónok szerepe és szabályozása nemzetközi viszonylatban
  • Változó dózisú (VRA) és foltszerű drónos kijuttatási technológiák szántoóföldi eredményei
  • Parametrikus biztosítások a mezőgazdaságban (A 21.század korszerű megoldásai a mezőgazdasági kockázatkezelésben)
  • Drónnal való permetezés szabályozott cseppképzésű CDA szórórendszerrel – tapasztalatok és lehetőségek
  • Mezőgazdasági drónok bevezetésének lépései

Szólj hozzá