Hírek Ipari drónok

181 kg teherrel 320 km távolságra – ezt tudja ma a világ legnagyobb teherszállító drónja

Meglehetősen impozánsak a paraméterei a kaliforniai startup cég, a Pyka által épített – jelenleg a világ legnagyobb teherszállító merevszárnyú drónjának számító – Pelican Cargo-nak. Az új modell a körülbelül 1,9 köbméter térfogatú rakterében 181 kilogramm hasznos terhet szállíthat. 50 kWh-s lítiumion-akkumulátorral működik, amik négy darab 25 kW-os villanymotort hajtanak meg. A légcsavarokat a szárnyak elejére és hátuljára szerelték.

Pelican Cargo teherszállító drón

A gép klasszikus, felső szárnyas repülőgép formát kapott. A 6,1 méter hosszú, 2,1 méter magas és 11,5 méter szárnyfesztávolságú légijárműnek 183 méter hosszú és 17 méter széles „le- és felszállópályára” van szüksége, ám ennek nem kell feltétlenül aszfaltozottnak lennie. A drónt úgy tervezték, hogy akár egy mezőről is fel tudjon szállni vagy landolni tudjon oda. A fejlesztők ezzel is a szélesebb körű alkalmazhatóságot célozták meg.

A Pelican Cargo pilóta nélküli légi jármű utazósebessége 111 és 148 kilométer/óra között van, míg a végsebessége 170 kilométer/óra. Maximális repülési magassága pedig 2400 méter. Az autonóm repülést a két fedélzeti számítógép, egy előre néző LiDAR-szenzor és a további radarérzékelők, valamint egy GPS teszi lehetővé. A teherszállító drónt a gyártó szerint úgy tervezték, hogy a logisztikai cégek minimális képzéssel tudják üzemeltetni.

Pyka Pelican Cargo raktér

A drónra egyébként már több mint 80 előrendelés érkezett három ügyféltől Európából és Észak-Amerikából. Ezek között van a brit Skyports Drone Services, amely négy kontinensen van jelen szolgáltatásaival és már használ autonóm drónokat teherszállításra, bár ezek jóval kisebbek, méretben és teherbírásban is mint a Pelican Cargo.

“A Pelican Cargo-t úgy terveztük, hogy elkerüljük a szén-dioxid-kibocsátást a logisztikában, de közben jelentős sebességelőnyt nyújtsunk a földi szállítással szemben. Az üzemeltetési költségek pedig a hagyományos légi szállítás töredékét teszik ki” – mondta Michael Norcia, a Pyka vezérigazgatója.

Pyka Pelican Cargo drónos légiszállítás

Fotók és videók: Pyka Pelican Cargo

Szólj hozzá