Hírek

Szerdától látogatható a 38. Magyar Sajtófotó Kiállítás

A 38. Magyar Sajtófotó Pályázat legjobb képeit, mintegy 350 egyedi és sorozatfelvételt mutat be a 38. Magyar Sajtófotó Kiállítás szerdától a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

38.sajto-foto.hu 38. Magyar Sajtófotó Pályázat

A pályázatra ezúttal 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött, a beérkezett képek száma összesen 6079; a mennyiség mellett azonban a nemzetközi zsűri “fotográfus nagyágyúi” is kiemelték a pályázat magas színvonalát – szólt a 2019-es év legjobb magyar sajtófotóit felvonultató anyagról a kiállítás keddi sajtóbemutatóján Szigeti Tamás kurátor.

Mint kiemelte, a tárlaton a pályázat minden díjazott felvétele látható, de a válogatás ennél bővebb: a kiállítás olyan kiemelkedő színvonalú munkákat is bemutat, amelyek az erős verseny miatt nem nyertek díjat.

Szigeti Tamás az MTI-nek elmondta, azért is fontos a kiállítás, mert visszatekint a “vírus előtti életünkre”: “emlékeztet bennünket arra, hogy volt itt egy normális élet, és talán ad egy kis reményt, hogy lesz is még” – fogalmazott.

Mint kiemelte, a tavalyi év sajtófotóit felvonultató anyagban a legmarkánsabban megjelenő esemény a Hableány turistahajó tragédiája, amely nagyon megmozgatta a fotográfusokat. A hír- és eseményfotók között ez a téma egy első (Dombóvári Tamás szabadfoglalkozású) és egy harmadik díjat (Balogh Zoltán, MTI/MTVA) is hozott, Dombóvári Tamás ráadásul a legjobb hírképnek járó Escher Károly-díjat is elnyerte ezzel a képével. Ajpek Orsolya (Index) a képriport kategória első helyén végzett a Hableány katasztrófájáról készített sorozatával.

Szigeti Tamás szerint érdekes megfigyelni az anyagban azt is, hogy a drónok szinte természetes módon beépültek a fotográfia eszközei közé. Főként a természet és tudomány kategóriában láthatók drónnal készült felvételek; ezek a földtől elemelkedő fényképező eszközök szó szerint is új távlatokat nyitottak a fotográfiában – mondta el a kurátor.

Mint hozzáfűzte, ebben Magyarországon talán Radisics Milán jár az élen, aki tavaly egy drónnal készített természetfotóval hozta el a Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját, de idén is látható tőle díjazott anyag.

Hogyan formálja a víz a Földet

Radisics Milán: Hogyan formálja a víz a Földet

 
A pályázat anyagából több mint húsz éve minden esztendőben évkönyv is megjelenik. Bánkuti András, Az év fotói kötet szerkesztője kiemelte, hogy – hasonlóan a kiállításhoz – az album nem csupán a díjnyertes felvételeket tartalmazza, hanem bővebb válogatást nyújt, részben olyan képekkel is, amelyekkel a tárlat látogatói sem találkozhatnak.

A kiállítás a szerdai nyitónapon ingyen, majd november 15-ig belépődíj fizetése mellett lesz látogatható a Nagymező utcai Capa Központban. A tárlatot a következő hónapokban más helyszíneken is bemutatják, először Gödöllőn lesz megtekinthető szombattól.

Forrás: MTI
Képek forrása: 38.sajto-foto.hu

Szólj hozzá