Hírek

Megalakult a Biztonsági Technológiák Nemzeti Laboratóriuma

A közelmúltban alakult meg a Magyarországi Drón Koalíció, a napokban pedig ismét életre hívtak egy a “drónkompetencia” fejlesztését is zászlajára tűző szervezetet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).

A Biztonsági Technológiák Nemzeti Laboratórium (BTNL) bemutatkozó online konferenciáján Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében elmondta: az ITM 2018-2019-ben kezdte meg a kapcsolatfelvételt a magyarországi kutatóközösséggel, hogy a hazai erősségekre, kutatói együttműködésekre építve választ tudjanak adni az országot érintő globális problémákra, egyúttal hogy a magyar kutatóközösség a “világ térképére” is felkerüljön.

Ennek nyomán tavaly 17 nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kezdte meg a munkát, s ez a kör az idén tovább bővül, köztük most az NKE-n felálló laboratóriummal – jelezte.

Koltay András, az NKE rektora azt hangsúlyozta: egyetemük az év elején ünnepelte alapításának 10. évfordulóját, ősszel pedig a 10. tanév is megkezdődik. Ez alkalmat adott, hogy az egyetem eddigi útját, küldetését, lehetséges jövőjét megvizsgálják. Kifejtette, hogy az elmúlt időszakban több programot indítottak az NKE-n. Ezek között van olyan, amely a köznevelésből kikerülő hallgatók műveltségének, tájékozottságának fejlesztését szolgálja. A diplomaszerzés utánra is több, egyedi tudást biztosító programot indítottak, mint például a Nemzetek Európája karrierprogram. Elindítottak továbbá egy tehetséggondozási programot Ludovika Collegium néven.

Az egyetem másik alaptevékenysége a kutatás, amelyben szintén új utakat kell keresni – emelte ki a rektor, hozzátéve: ez a feladata az egyetem tíz önálló kutatóintézetet felölelő Eötvös József Kutatóközpontjának.

Koltay András kiemelten fontosnak nevezte továbbá az olyan egyedi kutatási projekteket, amelyekkel a nemzeti laboratóriumok foglalkoznak. A rektor örömét fejezte ki, hogy az NKE Biztonsági Technológiák Nemzeti Laboratóriuma a belbiztonságra fókuszál. Megjegyezte azt is, hogy egy ilyen projekt kiváló lehetőséget jelent a vállalati kapcsolatépítésre is.

Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese elmondta: hivataluk kiemelt feladata a laboratóriumok működésének támogatása. Ez nem csak a forrás, hanem az ösztönző környezet biztosítását is magába foglalja. Segítenek a nemzetközi pályázati lehetőségek megszerzésében, ösztönzik továbbá az aktív kommunikációt, hogy az eredmények, kutatások, tevékenységek ne csak egy szűk közösségben, hanem minél szélesebb körben ismertek legyenek.

Az NKFIH elnökhelyettese is fontosnak nevezte a piaci szereplőkkel való együttműködést, a széles partneri hálózat kiépítését. Sebők Katalin szerint az NKE laboratóriumának fókuszában lévő intézmény-, település- és határbiztonság, valamint ezekhez kapcsolódóan a kiberbiztonság mind olyan területek, amelyek a jövőben meghatározóak lesznek.

Christián László, a projekt szakmai vezetője, az NKE rektorhelyettese mindenekelőtt felhívta a figyelmet, hogy a Nemzeti Biztonsági Stratégia egyik fő célkitűzése, hogy Magyarország 2030-ra Európa öt és a világ tíz lebiztonságosabb országa között legyen. Úgy értékelt elengedhetetlen a védelmi képességek fejlesztése. Ehhez pedig fontos a védelmi ipar, de az a külső fenyegetettségtől védi meg az országot. Emellett kulcsfontosságú védelmi képesség a belbiztonság – szögezte le.

Napjaink változó világában nagy kihívás biztonságot teremteni – emelte ki a szakember, aki szerint a megoldást az innováció és a partnerség jelenti.

Christián László elmondta: a labornak három alprojektje van: a biztonságos ország, biztonságos határ; a biztonságos település valamint a biztonságos intézmény. Ezek közül mindháromban kiemelt fontossággal jelenik meg a “drónkompetencia” fejlesztése – ismertette.

A labor jelmondata: “innováció és partnerség a biztonságban”. A cél az, hogy megteremtsék a biztonsági innováció mindazon alapjait, amelyek egyszerre szolgálják a köz- és a magánbiztonságot. Ehhez fontos, hogy a biztonság megteremtésében meghatározó szereplők: a rendvédelmi szervek, az önkormányzati rendészet, a magánbiztonság és a civil bűnmegelőzés szereplői egymás tevékenységét kiegészítve végezzék munkájukat. Ennek érdekében az NKE laboratóriuma már több érintett állami szervvel, önkormányzattal és piaci szereplővel is együttműködik – közölte a projekt szakmai vezetője.

Forrás: MTI

Szólj hozzá