Hírek

Koronavírus – Felfüggesztik a drónos vizsgákat

A kormány által hozott új védelmi intézkedésekkel összhangban a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. 2021. március 8-tól határozatlan ideig felfüggeszti a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit – adta közre a társaság.

Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi (drón) területet egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is.

A befizetett vizsgadíját senki sem veszíti el. Az érintettek a vészhelyzet elhárítását követően – a korábbi jelentkezésnek megfelelően és a megfizetett díj szerint – vehetnek majd részt a most lemondott vizsgákon, vizsgálatokon és utánképzéseken. A vizsgák új időpontjáról a vizsgázók elsődlegesen a képző szervek útján kapnak tájékoztatást. A felhalmozódó ügyhátralék gyors ledolgozása érdekében a tervek szerint a Vizsgaközpont hivatali időn túli és hétvégi időpontokat is biztosít majd ügyfelei számára.

A társaság ügyfélszolgálati irodáiban a személyes ügyintézés átmenetileg szintén szünetel, az egyéb ügyfélszolgálati csatornák (telefon, e-mail, posta) elérhetőek maradnak – közölte a KAV.

Szólj hozzá