Dróntechnológia

Hidrogén meghajtású drón Dubaiban

Az akkumulátorok kapacitásnövelésével együtt súlyuk is nő, mely továbbra is a drónok fő korlátja. A jelenlegi akkumulátoros technológia legnagyobb gondja, hogy a gép 15-40 percet tud csak a levegőben tartózkodni és órákba telik mire ismét feltöltődik az akkumulátor.

A katonai drónok természetesen sokkal hosszabb ideig repülnek, de ezek technológiája teljesen különbözik a hobbiból használt, és az ipari célokra üzemeltetett drónokétól.

A dubai rendőrség a január 19. és 21. között megtartott Intersec 2019 IT-biztonságtechnológiai és tűzvédelmi szakkiállításon mutatta be hidrogén meghajtású drónját, mely – elmondásuk szerint – három órán keresztül is folyamatosan tud repülni.

Drónok hidogén meghajtásával már 2016-ban az Intelligent Energy brit cég is kísérletezett. Az ő megoldásukban a drón tetején lévő két üzemanyagcella a levegőből veszi az oxigént – a propellerek segítik a folyamatot -, és alul helyezkedik el a hidrogéntartály. A hidrogén és az oxigén átáramlik a cellákon, amelyekben így egyenáram keletkezik.

A dubai rendőrség lelkesen használja a legújabb technológiákat, többek között a drónok területén, hiszen ezek nagyban megkönnyítik a mindennapi feladataik elvégzését.

„Ez az első alkalom, hogy hidrogént használtunk üzemanyagként, mely megoldással a drón több mint 3 órát képes folyamatosan repülni.” – mondta a rendőrség projektvezetője.

A tájékoztató szerint a biztonsági felügyelet mellett, a hegyvidéki és tengeri területek felmérésére is tervezik használni a hidrogén üzemű drónt.

Kép: Clint Egbert/Gulf News

Szólj hozzá