Hírek

Légi távérzékelés a Kutatók Éjszakáján

Az Európai Kutatók Éjszakája (angolul European Researcher’s Night) az Európai Bizottság Marie Sklodowska-Curie Actions kezdeményezésére és támogatásával az EU-ban és azon túl megrendezett programsorozat minden év szeptember utolsó péntekén, melynek célja a kutatói életpálya bemutatása és vonzóvá tétele. A 2005-ben indult rendezvénysorozat 2006 óta Magyarországon is évente megrendezésre kerül.

Szinte minden szakterület képviseltette magát, számos tudományos és technológiai újdonságot, érdekességet bemutatva. Nem maradhatott ki a sorból a Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület (ACRSA) sem. Két felkérést is kapott a szervezet az Óbudai Egyetemtől, egyet Budapesten a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnök Karon, egyet pedig Székesfehérváron az Alba Regia Műszaki Karon.

acrsa11

Budapesten a Környezetmérnöki Intézetben 16 órától Dr. Bakó Gábor tartott előadást és bemutatót „Légifelvételek – Hogyan látjuk fentről a földet” címen. Az előadás túlmutatott a légi távérzékelés keretein, érintve a légi és műholdas távérzékelés történetét, valamint alkalmazási területeken keresztül kedvet csinálva a szakma részterületeihez pályaorientációs célokat is szolgált. Így a zömében középiskolai hallgatók hallhattak Nadartól és az első légifotótól kezdve a legújabb vívmányokig számos technológiáról.

Az alacsony repüléses térképészeti megoldásokon és a műholdas lehetőségeken túl egészen a drónok világáig kalauzolta a közönséget az előadó. Az egyetemi hallgatók műhelybeszélgetésen értesülhettek a szakma jogi környezetéről, a gyakorlati programokról és a vegetációtérképezés módszereiről.

Székesfehérváron Lehoczky Máté „A Drónok Világa” című előadás sorozatában mutatta be az UAV technológia kialakulását, típusait, felhasználási területeit. Szó volt műszaki és jogi alapismeretekről, fotográfiáról, élet- és rendvédelmi, katonai feladatkörökről, filmiparról, csomagszállításról és természetesen kicsit bővebb ismertetésben a térképészeti és távérzékelési feladatkörök széles spektrumáról. Több turnusban, óvodástól nyugdíjas korig látogatták a részvetők az előadásokat.

acrsa1

Az elméleti szekcióban legnagyobb érdeklődést hatékony és gyors pilóta nélküli légi eszközök, a digitális fotogrammetria és lidar technológiák ötvözése, valamint az ezek segítségével történő 3D virtuális leképezés és modellezés váltotta ki.

Az előadások után a szervezet gyakorlati bemutatót tartott, ami – elsősorban a fiatalok körében – rendkívüli részvételi létszámot eredményezett. A látogatók megnézhették az összeszerelés, a felszállás és a repülés folyamatát.

Sok diák áll pályaválasztás előtt ebben a tanévben is, többen érdeklődtek hol lehet “drónokról megtanulni”. A diákok örömmel nyugtázták, hogy az Óbudai Egyetem is tárt karokkal várja a modern technológiák iránt érdeklődő fiatalokat.

Forrás: Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület

Szólj hozzá